|
Témaindító hozzászólás
|
2005.08.12. 00:22 - |
A sziklák igen messze esnek a barlangtól, csak tapasztalt, az erdőt jól ismerő farkasok találnak el ide. Az idősebbek ide járnak pihenni... Nem is ok nélkül. Ha kiállsz az egyik sziklára, lehunyod a szemed, a szellő belekap a bundádba, úgy érezheted magad, mintha repülnél... Alattad hosszú, végeláthatatlan kékség terül el... Az óceán.
|
[383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
*neko ?? baja ?? neki ?? hol?? széttépem!!*kezd el morogni és körbe körbe ugrálni
|
*Liheg aztán összeszedi magát*Üdvözöllek Dark*Mosolyog aztán komoly képpel Moon felé fordul*Na szóval ...sétáltam az erdőbe és megéreztem két hiúz szagát......már előbb is éreztem a barlangban...de akkor azt hittem el fognak menni de láthatólag nem....Nagy veszélyt jelenthetnek a kölykök számára is és a zsákmányra nézve is..
|
*szia moon..n.em láttad az én egyetlen tündéremet??*dörgöli oda a fejét és megnyalja
|
Szia Dark, szia Spirit. Mi van, csak nem kifáradtatok? *Elvigyorodik, bár szemében rejtőzik valami furcsaság..* Mit szeretnél jelenteni? Nyugalom!Lélegezz csak! Szépen lassan!
|
*Amikor meglátja Moont megőrül.Odafut hozzá*Moon...De örülök hogy látlak...Jelentenem kell...Beetolakodók...kát...*kapkodja a lélegzetet*
|
*szerbusztok...*rohon oda darkness*azthittem sosem érek fel*kezd el lihegni és lefekszik
|
*Megnyújtott, sietős léptekkel ballag ki a sziklákhoz. Feláll az egyik sziklára, és letekint a mélybe. Figyeli, ahogy alatta összecsapnak a habok. Felpillant az égre. Úgy tűnik, vihar lesz. Szemeit összehúzva tekint el a távolba. Nézi a messzeséget..nézi, nézi.. csak néz.. Majd hirtelen, minden izmát megfeszítve, telitorokból elkiáltja magát* Rhaido! *Hangja túlmagasodik a vízcsobbanások hangján, és sokáig visszhangzik még a távolban. * Hiányzol.. Most jól jönnének a megnyugtató szavaid.. És a védőangyal szereped.. *Hangja a minimumra csökken. Szinte csak tátog. Hangját elfújja a szél messzire. Leül, de szemét nem veszi le az óceán habjairól. Csak áll, és fülel, hátha választ hall..*
|
*Végre elért ide. Szereti a sziklákat, mert itt kitisztul a lelke. Túl sok kérdés keringet fejében. Leült és nézte az eget és a csodás óceánt. Valami nyomja a szívét. Egyedl érzi magát. Hiányzik neki párja. Most olyan gyedül érzi magát.*
|
*Tegnap éjféltől itt ül és csak bámul fel az égre. A hold egyszerűen elbűvölte. Nyaka már sajgott, de nem törődött vele, csak a holdat nézte. Este csoda hogy ide talált, hisz egy olyan eldugott ösvényt kellett megtalálnia, hogy szinte nem is lehetett látni. A többiek szaga viszont elvezette ide. Az egyik szikla ormán ült. A szél belekapott a bundájába. Mintha misztikus dolgok történtek volna itt. Amikor egy széllöket körbejárta, behunyta szemét és nagyot szippantott a hűs levegőböl. Felvonyított, még utoljára. Szeme sarkában könnycsepp jelent meg, bár nem tudta miért. Elindult vissza a barlangba. Még a fák széléről, talán utoljára még visszanézett a sziklákra, majd eltűnt a rengetegbe.*
|
*Mikor már abbamaradt a vonítás, és a többi ezer farkas hangja újra hallhatóvá vált.* Menjünk vissza anya!
|
*Családjával hosszasan vonítanak együtt. Csak ők négeny, senki mást nem hall már. Csodás pillanat ez.*
|
*Leül, és a holdra néz. Az összes fájdalma elmúlik. És mikor elmerül gondolataiban az ezernyi vonítás közül tisztán hallja apja és testvére hívását. Válaszol. Tiszta lelkéből vonít, hogy családja hallja.*
|
*Elérik a sziklákat.* Itt vagyunk kicsim.* Majd leraka Hopet. Ezernyi farkas vonítását lehetett hallani, ami mind ismeretlen volt, de volt 2 ismerős hang...*
|
*Erőtlenül lerogyott a sziklára és felnézett a holdra.* Köszönöm...köszönöm neked, hogy visszakaphattam az apámat, ha csak egy percre is...*azzal felállt és akár egy árnyék, ahogy jött, visszasétált hangtalanul a fák közé*
|
*Csak állt reszkető lábakkal, és nem merte abbahagyni....Végre~*gondolta. *~Végre itt vagy...~ *Ezen a varázslatos éjszakán újra eggyé válhatott apa és lánya, mikor szívében felzendült az ősi dallam...*
|
*A szíve hevesen vert, ahogy elhallgatott , és hegyezte a fülét, hátha meghallja a választ. És abban a pillanatban meg is hallotta: az övéhez hasonlatos, csak egy idősebb farkasnak tűnő hang vonított fel egészen halkan...a szívében*
|
A fájdalom átjárta a kicsi lelkét, és fölállt. Belekiáltott a szélbe, mely messzire vitte szavát….*Apaaaaaaaaaaaaa...*de aztán elhallgatott. Felnézett a holdra, és panaszosan vonítani kezdett. A hold most furcsa volt, még sose látta ilyennek.* Ez csak varázslat lehet...*suttogta*
|
*Mintha egy mágnes húzta volna idáig....Annyira vágyott az apja társaságára, mint még soha. Bánatosan leült a sziklára, ahol utoljára látta....Érezte, hogy anyja is erre járt nem olyan régen...*
|
*Kilyön a szikla alól és elindul keresni valakit akivel beszélhet*
|
*Lassan lihegve odaér*Ez tényleg messze van*Megrémítette a víz csapkodása a nagy szél és a villámlás*
|
[383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
