|
Témaindító hozzászólás
|
2005.09.19. 08:07 - |
Ha találsz valamilyen érdekes cikket, leírást, hírt ne habozz! Oszd meg velünk!
//Légyszi ebből a fórumból mellőzzétek a véleménnyílvánítást! Minden cikk szupi, érdekes stb., nem kell mind a 10 embernek beírnia..:P// |
[38-19] [18-1]
Farkasfalka Lipcsében
 Múlt hét végén a kelet-németországi Lipcse külvárosában egy kisebb farkasfalka tűnt fel. A környező falvakból már a hét közepén jelezték, hogy nagytestű 6-8 egyedből álló állatcsoportot láttak a helyi erdészek, a nyomokból azonban nem tudták egyértelműen megállapítani, ami mára már kiderült: hogy kisebb hordába verődött farkasokról van szó. A négylábúak egyelőre semmilyen kárt nem okoztak, és a hétvégi jelentések szerint jelenleg egy katonai gyakorlótéren tanyáznak. Az illetékes környezetvédelmi minisztérium szakértője a helybelieket igyekszik megnyugtatni; szerinte a farkasok nem fognak bántani semmit, és még a városban tartott harci kutyáknál is veszélytelenebbek.
A kutatók a napokban próbálják becserkészni a falkát, mert egyelőre nem hisznek a fülüknek; Németországban ugyanis több, mint 100 éve nem fordult elő szabadon élő farkasfalka. Reméljük, ez az egyedülálló kolónia nem végzi puskavégen.
|
 |
|
Több mint egy éven át meséltük el ezeken a hasábokon tapasztalatainkat és élményeinket kezdetben négy, majd újabb kilenc kisfarkas felneveléséről. Eközben nagyon sokan kerestek meg bennünket, és faggattak arról, hogy pontosan miért fogtunk ebbe a kísérletbe, nem ártunk-e az állatoknak azzal, hogy mesterségesen neveljük fel őket, és végül, mennyire sikerült kutyává formálni védenceinket. Sorozatunk befejező részében ezekre a kérdésekre szeretnénk választ adni. | |
|
|
|
Az Enikő által nevelt két farkas, az egyéves Minka és a néhány hetes Ursula barátkozása.
A réten felriasztott nyúl szerencsére még gyorsabb volt, mint tízhetes üldözője.
Kisfarkasaink rendszeresen találkozhattak idegen kutyákkal és emberekkel, hogy úgy nőjenek fel, mint egy jól szocializált családi kutya.
 |
|
 |
A vadállatok fogságban tartásának etikai megfontolásai
A kutya, amely mesterséges faj, és hosszabb távon ember nélkül sehol a világon nem fordul elő, illetve fennmaradása emberi jelenlét híján nem biztosított, senkiben nem veti fel azt a kérdést, milyen jogon tartjuk magunk mellett, milyen alapon korlátozzuk mozgási, szaporodási, táplálékszerzési és egyéb szabadságában. Nem így a farkas.
Bárki jogosan kérdezheti, honnan vesszük a bátorságot, hogy a vadonban évmilliókon át fennmaradó, az embert egyenesen kerülő faj példányait magunkhoz vegyük, és mesterséges feltételek közé, még az emberek számára is zsúfolt élettérbe kényszerítsük. A felvetés a legmesszebbmenőkig jogos, a válaszadás azonban sajnos nagyon nehéz. Annyi bizonyos, hogy a farkasok fogságban tartása és fogságban történő szaporítása önmagában, mint különálló és minden egyébtől független probléma, nem kezelhető. Ha ezen a kérdésen gondolkodunk, lépésről lépésre azzal a végső dilemmával kell szembenéznünk, hogy egyáltalán van-e az embernek bármiféle joga, felhatalmazása bármilyen vadállatot, amely egyébként az ember gondoskodása nélkül is fennmaradna (sőt!), rács mögé dugni, szabadságát visszavonhatatlanul elvenni.
Félrevezető ezt a kérdést morális problémának tekinteni, hiszen a morál definíció szerint olyan mesterséges fogalom, melyet az ember alkotott, az emberi társadalmakon belül alkalmazandó és ráadásul kultúránként mást jelent. Az állatok fogságban tartásának és általában valamennyi állatvédelmi problémának a kérdését indokoltabb és célravezetőbb biológiai, tudományos és ésszerűségi alapon megközelíteni. Ez azonban természetesen nem olyan egyszerű, ahogyan hangzik, hiszen rendkívül összetett, komoly időtávlatokat átölelő folyamatokat kell értékelni, előrejelezni számos, egymástól meglehetősen különböző nézőpontból.
A fogságban tartás kérdése olyan probléma, amelyről az állatkertekkel hivatásosan foglalkozó szakemberek is késhegyig menő vitát folytatnak mind a mai napig. Éppen ezért mi sem vállalkozhatunk arra, hogy minden szempontból kielégítő választ adjunk. Mindössze arra tehetünk kísérletet, hogy eddigi tudásunk, tanulmányaink és saját tapasztalataink alapján megkíséreljünk állást foglalni, fenntartva, hogy a véleményünk mai gondolkodásunkat tükrözi, és a bennünket érő hatások miatt a későbbiekben még jelentős változásokon eshet át. Ennek alapján úgy véljük, hogy az állatkertekben bemutatott vad-állatfauna fenntartása elfogadható lehet, amennyiben a létesítmények kezelői elsőrendű szempontként az állatok jólétét, a továbbiakban pedig állatvédelmi, az élővilág változatosságát célzó törekvéseket, valamint az oktatást, kutatást, ismeretterjesztést tartják szem előtt. Ugyanakkor arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy nem lehet az állatok fogságban tartását általában értékelni, mivel a különböző fajok meglehetősen különböznek abban a tekintetben, mennyire teszi lehetővé természetes életmódjuk, hogy fogságban kielégítő feltételeket lehessen biztosítani számukra. Egyes fajok esetében az állatkerti fogság és az állat jóléte (a "welfare") szinte összeegyeztethetetlen, ilyenek például az elefánt, a delfin és a főemlősök. És meg kell vallanunk, hogy kifinomult szociális élete és területigénye miatt a legtöbb esetben a farkast is ide kell sorolnunk. Nagyon körültekintően kell érvelnünk tehát, ha farkasszelídítési próbálkozásainkat elfogadhatóan szeretnénk megindokolni.
Fogságban élő farkasfalkák
Miért lehet az, hogy vadon élő sarki vagy fehér farkasok alig mutatnak félelmet az emberrel szemben, sőt néha meglepően barátságosnak és érdeklődőnek bizonyultak a kutatókkal, akikkel a hóborította tájon találkoztak, míg a szürke farkasok messze-messze elkerülik az embert, és nagyon erős félelmi reakciót mutatnak, ha valahol mégis a közelébe kényszerülnek? Egy lehetséges magyarázat az, hogy azért, mert azokat a szürke farkasokat, amelyek nem féltek az embertől, nem menekültek el a közeléből, az ember legyilkolta, s azok maradtak életben, amelyek messze elkerülték az embereket. Ezen félős szülők utódai közül a bátrabbakat ismét nagyobb eséllyel pusztította el az ember, hiszen ők közelebb engedték magukhoz. Vagyis minden generációban a mind emberkerülőbb szülők mind emberkerülőbb utódai szaporodtak tovább. Ugyanakkor azokon a területeken, ahol a sarki farkas él, alig találkozik emberrel, így a fehér farkasok esetében nem zajlott le ez a szelekciós folyamat.
A farkas különösen üldözött, szerencsétlen sorsú faj. Bár valaha hatalmas területeken élt a legtöbb kontinensen, az ember évezredeken át üldözte, pusztította és nagyon sok helyről ki is szorította. Manapság számos társaság és különböző farkasvédelmi csoport küzd azért a világ minden táján, hogy a farkas számára életteret nyerjen, létfeltételeit lehetővé tegye, illetve, hogy átformálja az emberek farkasokról kialakított képét, mely gyakran nem más, mint a jószágot tizedelő vadállat vagy büszkélkedésre lehetőséget adó, gyönyörű, de üvegszemű trófea. A fogságban élő falkák tehát egyrészt forrásai lehetnek visszatelepített populációknak (van erre példa, bár kevés), másrészt nélkülözhetetlen lehetőséget adnak arra, hogy a mindennapi ember is többet lásson, tanuljon ezen állatok életének részleteiről, szépségeiről. Kiemelt cél lehet az állatokkal kapcsolatos tévhitek, ősi kultúrában gyökerező félelmek felülírása, és ezáltal a további oktalan irtás megállítása.
Ahhoz azonban, hogy igazán segíteni tudjunk, igen sokat kell tudnunk a farkas igényeiről. Mekkora és milyen területre, milyen zsákmányra van szüksége egy falkának? Milyen napi, illetve évszakos aktivitást mutat? Hogyan jön létre egy falka, és hogyan alakul a szerveződése a remélhetőleg több évszázados története során? És még sorolhatnánk a számtalan kérdést, amire fontos lenne választ kapni. A farkaskutatás tehát tudományosan érdekes és gyakorlati szempontból is igen fontos.
A farkasokat vizsgáló kutatások egy része természetes élőhelyükön, a vadonban próbálja meg figyelemmel kísérni az állatok életét, viselkedését. Követik a farkasok nyomait, megkísérlik, hogy repülőgéppel maradjanak a falka nyomában, esetleg rádióadókat helyeznek az állatokra. Összegyűjtik és kielemzik a farkasok székletét, amiből az elfogyasztott táplálékra lehet következtetni. Megvizsgálják azokat az élő vagy halott állatokat, melyeket csapdába ejtettek, megmérgeztek, lelőttek, vagy sérülés miatt elpusztultak. Mivel ezek részben csupán közvetett információk, illetve - mivel a közvetlen megfigyelés rendkívül nehéz a falkák által naponta megtett hatalmas távolság, a kifejezett emberkerülés és egyáltalán a nehezen megközelíthető élőhely miatt - ezek a természetbeli kutatások sok kérdésre nem tudnak választ adni, nem teszik lehetővé a részletesebb információgyűjtést. Ehhez fogságban élő falkák megfigyelésére van szükség.
A kézben nevelés előnyei az állatok számára
Fogságban élő falkák megfigyelése során is nagyon fontos, hogy a megfigyelő minél kevésbé befolyásolja, zavarja az állatok viselkedését, így jó, ha ismerik őt, nem félnek tőle. A minden idegen dologtól és így az embertől való félelem egy nem emberek között felnőtt farkas esetében zárt helyen a pánik határát súrolhatja. Ez a félelem a kölyköknél háromhetes korban kezd el megmutatkozni, majd egyre fokozódik, akkor is, ha születésüktől fogva ismerik az embert, és anyjuk, illetve a falka felnőtt tagjai esetleg bizalmas viszonyban vannak vele. A szelídítés, az ember által való szocializálás célja ennek a félelemnek a csökkentése.
Ezeknek az ember által szocializált állatoknak az emberek gyakori jelenléte, a jövés-menés a kifutó körül, a kifutó takarítása nem jelent mindennapos stresszt. Könnyű megközelíteni őket, sőt ők közelítik meg az embert, hogy látogatójukat üdvözöljék, így a szükséges egészségi vizsgálatok, kezelések könnyen elvégezhetők, nincs szükség arra, hogy az állatokba a legapróbb vizsgálat, kezelés kedvéért is altatót lőjenek, vagy egy szűk ketrecbe tereljék, csalják őket. Az állatok által kikövetelt vakargatás, simogatás során alaposan, közelről át lehet őket vizsgálni, bizonyos kezeléseket észrevétlenül el lehet végezni. Az ember jelenléte, a közös foglalkozások élvezetes, változatos programot jelentenek az állatok számára, például a farkasok pórázhoz szoktatása sokkal változatosabbá teheti az állatok életét, környezetét a kifutón kívüli sétákkal.
A kézben nevelés előnyei a tudomány számára
Volt már szó arról, hogy a farkasok megfigyelésének két módja vadon élő falkák és fogságban élő falkák megfigyelése.
A harmadik út, ami a legintimebb lehetőséget adja egy állat életének, fejlődésének kutatására, ha az ember együtt él vele, ő maga neveli fel, más szóval beilleszkedik a falka életébe. A kézben nevelés lehetővé teszi, hogy nagyon közelről figyeljük meg az állat viselkedését nagyon sokféle helyzetben, hogy közvetlen ember-farkas interakciók révén megkeressük azokat a kulcsokat, amelyekre az állat válaszol, és hogy megfigyeljük ezeket a válaszokat, illetve fejlődésüket.
Ezek a közvetlen tapasztalatok, az a gazdag kép, ami az együttélés során kibontakozik, végeérhetetlen forrása további kérdéseknek, amelyeket aztán természetesebb feltételek mellett is érdemes lehet farkasoknál megvizsgálni.
Másrészt pedig a farkasszelídítés végképp nélkülözhetetlen olyan kutatásokban, melyek a domesztikáció hatásait vizsgálják. A kutya és legközelebbi ma élő rokona, a farkas közötti különbségeknek két forrása lehet: a kutyák és a farkasok különbözőképpen nőnek fel, így más egyedi tapasztalatokkal rendelkeznek, illetve különböző evolúciós történetük során más kívánalmaknak megfelelően szelektálódhattak (a kutyák közül feltehetőleg az embert jobban értő, emberhez jobban alkalmazkodó egyedek voltak a sikeresebbek, míg a farkasok közül nagy valószínűséggel az embert elkerülő egyedeknek lett több utóda).
Annak eldöntésére, hogy mely tulajdonságok, képességek mennyiben rögzültek genetikailag a háziasítás során, illetve mennyiben köszönhetők a különböző nevelkedésnek, az emberi közelségnek a korai egyedfejlődés során (ami kutyánál általában nagyon gyakori, farkasnál viszont nagyon ritka), alapvető elvégezni olyan kísérletet, melyben kutyákat és farkasokat nevelünk fel azonos módon, azonos körülmények között. Vagyis az ember általi felnevelés révén a farkasoknak is megadjuk a lehetőséget, hogy ugyanazokat az egyedi tapasztalatokat szerezzék meg, amelyekkel egy kutya is találkozik. Amikor ezt tesszük, soha nem okozunk az állatnak túlságosan nagy stresszt vagy fájdalmat.
A relatív stressz- és fájdalomszint megítéléséhez az ad garanciát, hogy valamennyi farkasnevelő mögött legalább kétezer megfigyelési óra áll, ami alapján pontosan meg tudja ítélni a farkas aktuális jóléti állapotát. Aki erre nem képes, nem eléggé felkészült, semmiképpen sem kezdhet bele ilyen kísérletbe.
Különbségek így is vannak
A dolog lényege pedig éppen az azonos körülmények között kibontakozó különbségekben rejlik. A szelídítés nem felgyorsított, egyedre korlátozott háziasítás! A domesztikáció során a megfelelő farkasegyedek kiválogatásában, szaporításában (a mesterséges szelekcióban) kezdettől fogva fontos szempont lehetett az állat csökkent agresszivitása, kezelhetősége, irányíthatósága és emberhez való vonzódása. Több tízezer évig tartott, amíg az ember a domesztikáció révén átalakította annyira a farkast, hogy az így kialakult kutya már alkalmas legyen arra, hogy az emberek között éljen. Felelőtlenség azt gondolni, hogy a szelídítés néhány hónapos - amúgy igen kemény - munkájával bárki elérhet hasonló eredményeket. Bár a szelídítés, az, hogy ember neveli fel az állatokat, sok kutyaszerű tulajdonságot felerősít a farkasokban, a nevelés időigényes, fizikailag, szellemileg és érzelmileg kimerítő küzdelmeinek eredménye egy bizonyos mértékig mindig kiszámíthatatlan kapcsolat, amely állandó készenlétet, odafigyelést kíván.
Lássuk tehát a különbségeket
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy elsőként felnevelt négy állatunk jelen pillanatban 21 hónapos, ami rendkívül kritikus kor a farkasok életében. Könnyen lehet, hogy a ma nagyon bizalmas, emberrel sérülést okozóan sohasem agresszív állatok viselkedése egy év múlva gyökeresen megváltozik. Ezért saját tapasztalataink mellett erősen támaszkodunk korábbi kutatások eredményeire.
A felnőtt kutyák viselkedésükben inkább hasonlítanak egy fiatal, mint egy felnőtt farkasra, ahogy az ember is számos olyan tulajdonságot mutat, ami inkább a kis csimpánzokra jellemző, mint a felnőtt állatokra. Ezt a jelenséget a tudomány pedomorfizmusnak nevezi. A felnőtt kutyák is szívesen játszanak, igénylik a törődést és a figyelmet, számos szubmisszív viselkedésformát mutatnak, a társaktól való függőségük kifejezettebb.
A pedomorf tulajdonságok kialakítása kifejezett cél volt a domesztikáció során, ezáltal az emberrel élő állat elfogadja alárendelt helyzetét a közösségben, viselkedése függ az ember visszajelzéseitől. Míg a kutya feltétel nélkül hajlandó elfogadni alárendelt szerepét az emberi közösségben, a farkasban állandó a törekvés, hogy feljebb jusson a rangsorban, folyamatosan teszteli gazdáját és környezetének valamennyi tagját - embereket és állatokat egyaránt -, és egy pillanatnyi gyengeség, oda nem figyelés elég lehet, hogy átvegye az uralmat.
A kutya és a farkas közötti összehasonlító vizsgálatok olyan tulajdonságokat tárnak fel, melyeknek a kialakítása, felerősítése alapvető célkitűzése volt az embernek a domesztikáció során. A kutya taníthatósága jelentősen felülmúlja a farkasét, ami abból fakad, hogy a kutyánál a mesterséges szelekció hatására az engedelmesség lépett a farkasra jellemző merev ingertársítás és viselkedési sztereotípiák helyébe. A kutya ezen alapvető tulajdonságának hátterében újfajta információfeldolgozási folyamatok állnak: a kutya a különböző ingerek széles skálájára érzékeny, valamint nagy viselkedési plaszticitás, rugalmasság jellemzi. Míg a kutya esetében lehetővé vált, hogy viselkedését az ember irányítani, kontrollálni tudja, a farkasokat nem vagy alig lehet tanítani, bármivel is próbálkozik az ember.
A taníthatóság azonban nem jelent egyet az állat tanulási képességeivel. A kutya-farkas tulajdonságokat összehasonlító kutatók egyike, Frank szerint a kutyánál ez a tulajdonság lépett az önálló, megfigyelésen vagy belátáson alapuló tanulás helyébe a domesztikáció során, vagyis a farkas komplex, kognitív módszerrel, például belátással vagy eszköz-cél kapcsolatok felismerésével megoldható feladatokban teljesít jobban, míg a kutya tréningre, kondicionálásra épülő feladatokban sikeresebb. Ez gyakran megmutatkozik olyan helyzetekben, amikor valamilyen zárt térből kell kijutni. Egy egyszerűbb zár kinyitását a farkasok az ember párszori megfigyelése után képesek megoldani.
A fenti értelemben az engedelmesség a viselkedés ember általi kontrollálhatóságát jelenti. Ezt meg kell különböztetni egy másik engedelmességi fogalomtól, melynek mértékét az egyéni tapasztalatok szabják meg. Ez utóbbi, a "kezelhetőség" azt írja le, mennyire tűri az állat az emberi közelséget, mennyire óvatos újszerű környezeti vagy szociális ingerekkel szembesülve, milyen magas a menekülési küszöbe. Az emberhez való korai szocializálással csak az ilyen értelemben vett engedelmességen lehet számottevően javítani.
Ráadásul a farkas esetében nemcsak, hogy hiányoznak a háziasítás pozitív hatásai, de ellentétes irányú szelekciós nyomás is hat, hatott azokon a területeken, ahol ember is élt. Mióta az ember állattenyésztéssel foglalkozik, azóta űzi, irtja a farkast. Ez az oka annak, hogy a farkasok nem tűrik jól az emberi közelséget, stresszérzékenyek, bármilyen váratlan esemény, erős inger kiszámíthatatlan reakciót válthat ki belőlük.
Láthattuk, hogy egy szelíd farkas sosem lesz olyan, mint egy kutya. A szelídítés számtalan veszélyt hordoz, nagy a valószínűsége annak, hogy a gazdát támadás éri, és kemény erőfeszítéseket kíván tőle. A próbálkozás azonban a farkasra nézve is kockázatos, legtöbbjüktől gazdájuk minden módon megpróbál megszabadulni, a többiek is nagyrészt egy rácsos betonkennelben végzik, kapcsolatuk gazdájukkal megszakad, a kerítésen keresztüli etetésre korlátozódik.
A gazdák nem tudják kielégíteni állataik speciális területigényét, nem tudnak megküzdeni vadászhajlamukkal (ami sajnos kutyákra, sőt gyerekekre is kiterjedhet) nem találnak olyan állatorvost, aki felkészülten tudna foglalkozni a magas fájdalomküszöbű (a betegséget, sérülést elfedő viselkedésű) és kutyától eltérő gyógyszerezési igényű állattal. A magányosan, falkatársak nélkül tartott állat élete nem teljes, felnőtt farkast viszont szinte lehetetlen bevezetni egy már kialakult falkába, a farkasfalkák általában törekednek a falkaidegen egyedek elpusztítására.
A farkasok fogságban tartásához tehát legalább 1-2 hektár, teljesen biztonságosan elkerített terület, 4-5 kölyök- korban összeszoktatott állat és állandó, szakértő gondozói és állatorvosi felügyelet szükséges. Horkai Zoltán gödöllői vad-állatfarmján ilyen feltételekkel találkoztunk, így ott megnyugtatónak találtuk az általunk nevelt állatok elhelyezését.
Az utóbbi két évben külföldi viselkedéskutatókat is rendszeresen fogadtunk, akik valamennyien elismerésüket fejezték ki munkánk iránt. Így, noha a bevezetőben említett okok miatt soha nem lehetünk biztosak benne, hogy kísérleteink támadhatatlanok, bízunk benne, hogy legjobb tudásunk és jóérzésünk szerinti cselekedeteinkkel szemben állataink akkor sem emelnének kifogást, ha beszélni tudnának.
Kilenc egyszerű ok, miért nem lehet
a leggondosabb nevelés ellenére sem a farkasból kutya
(a leírtak legalább egyéves farkasra vonatkoznak):
1. Nem fogad szót. Séta közben nem lehet elengedni, mert nem engedelmeskedik a behívásnak. Mindenféle tiltás ("nem szabad!", "pfuj!") akár a falra hányt borsó.
2. Nem tűri a rendreutasítást, és ezt meg is mutatja. Nemtetszését, elégedetlenségét morgással, vicsorítással, odakapással, idővel támadással fejezi ki.
3. Környezetében mindent szétrág. Műanyag, papír-, fa- és textiláru pusztulásra van ítélve. A pusztítás felügyelet mellett is zavartalanul folyik, legfeljebb a farkas figyelmének elterelésével van esély a tárgy megóvására. Minél inkább féltünk valamit, annál vehemensebb a csócsálás.
4. Nem tartható együtt háziállatokkal. A védekezésre nem eléggé képes állatok (nemcsak növényevők, hanem macska, kisebb, kevésbé agresszív kutya) előbb-
utóbb eltűnnek, ha farkas van a közelben.
5. Gyerekek és esetlenül mozgó felnőttek állandó zaklatásnak vannak kitéve. Húzogatja a ruhájukat, megfogja a kezüket, bokájukat, lábszárukat, hátsón csípi őket. Ha megijednek, nagyon veszélyes helyzet is kialakulhat.
6. Nagyon aktív. Nagy mozgásigénye és tenni vágyása miatt szinte egész napos elfoglaltságot kell biztosítani számára.
7. Idegenekkel bizalmatlan. Főként felnőtt férfiak váratlan felbukkanása esetén könnyen kerülhet olyan helyzetbe, amelyet veszélyesnek ítél meg, és ilyenkor nehéz kontrollálni a viselkedését.
8. Csak meghatározott alkalmakkor szíveli a dédelgetést. Farkast csak akkor lehet simogatni, amikor ő is akarja. Ez általában üdvözléskor fordul elő, utána már kevéssé keresi az ember közelségét.
9. Sokkal nagyobb territóriumot tart fenn, mint egy kutya. Nem tartja tiszteletben az általunk kijelölt határokat, átmászik a kerítésen, illetve lyukat ás alatta, és csak időnként néz haza. | | | | |
 |
|
"Ne féljünk az embertől!"
Sorozatunkban négy farkaskölyök életét követjük nyomon, amelyeket ötnapos koruktól kezdve ember nevelt fel, cumiztak, ágyban aludtak, buszon utaztak, és sok-sok emberrel ismerkedtek meg. Szemük kinyílását, első lépéseiket, csínytevéseiket és kalandjaikat rögzíti ez a visszaemlékezés. Gazdáik éppúgy tanultak a farkasok világáról, ahogyan ők ismerkedtek apránként a miénkkel. Mindez Budapesten történt, a tudomány és ismeretterjesztés szolgálatában.
| |
 |
 |
Amikor a történet elkezdődött, a főszereplők még nem is éltek. Kezdjük hát a többiek bemutatásával. Minden úgy kezdődött, hogy Csányi Vilmos, az ELTE Etológia Tanszékén működő egyik kutatócsoport vezetője egy napon látott egy portréfilmet a televízióban egy különös emberről. A fiatalembert saját, kedveskedő farkasai vették körül, aki rövid birkózás után közös farkasüvöltésre invitálta falkáját. Igazán nem kellett sok idő ezután ahhoz, hogy az etológusok megszállják Horkai Zoltán - merthogy ő volt a különös fiatalember - gödöllői farmját. |
|
|
Horkai Zoltán 12 éve foglalkozik vadállatokkal. Jelenleg a Veresegyházi Medve- és Farkasmenhely igazgatója és elnök képviselője az Európa Állatvilágának Megmentéséért Alapítványnak. Ezen kívül pedig gazdája egy szelíd farkasfalkának, négy medvének, vaddisznóknak, szarvasoknak, mosómedvének és jó néhány kutyának.
A veresegyházi menhely és a gödöllői farm olyan állatoknak nyújt menedéket, tágas, fás kifutót és gondozást, amelyeket az állatkertek helyhiány miatt már nem tudtak az állatvédelmi törvényeknek megfelelően tartani.
Horkai Zoltán a szelíd farkasfalkával természetfilmeket is forgat. Ezeket a farkasokat néhány napos koruktól kezdve ember nevelte fel, így az állatok nem menekülnek el a stáb tagjai elől, nem félnek a kamerától és a reflektoroktól. Nemcsak a saját kifutójukban, hanem szabadon is lehet őket filmezni, ilyenkor is a gazdájuk közelében maradnak. Ezáltal a farkasok olyan viselkedéseit is rögzíteni lehet, melyek máskülönben nagyon nehezen válnak láthatóvá az ember számára.
Éppen ez az, ami az etológusok, azaz a mi figyelmünket is felkeltette. 1994 óta foglalkozunk a kutya domesztikációjának vizsgálatával, és ahhoz, hogy megtudjuk, milyenek lehettek az ősök, miféle tulajdonságok változtak meg a háziasítás során, farkasokat, a ma vadon élő legközelebbi rokont is vizsgálnunk kellett. De ugyan hol vizsgálhat az etológus olyan farkast, amely egyrészt nem rémül halálra, ha meglátja a kutatót, másrészt nem is bolondult bele szűkös ketrecében monoton rótt köreibe? És ha találunk is ilyen farkast, honnan tudhatjuk, hogy viselkedése neveltetésének vagy veleszületett tulajdonságainak következménye-e?
Zoli farkasairól gondoltuk ugyan, hogy ilyen farkasok, kísérleteink eredményeit mégis nehéz összevetni a kutyákról gyűjtött adatainkkal, mert míg a farkasok évek óta közösen élnek egy nagy, egyhektáros területen, a kutyáink városban, lakásban, emberek között forognak. A farkasokat már szemük kinyílása előtt is ember cumiztatta, a kutyák hat-nyolc hetesen kerültek el anyjuktól. A farkasok pár hónapos koruktól kezdve együtt nevelkedtek testvéreikkel, a kutyák pedig legtöbbször külön-külön. Lassan körvonalazódni kezdett, ha pontos kutatásokat szeretnénk kivitelezni, különös kalandba kell fognunk. Egyforma körülmények között kell felnevelnünk kiskutyákat és kisfarkasokat.
|
A szülőfalka
A farkasfalka uralja a gödöllői terület hátsó részét, de ha az ember ide látogat, úgy lefoglalja a ház körül kódorgó, roppant barátságos kutyasereg, hogy először észre sem veszi, hogy a villanypásztorral biztosított kerítés az erdőben is folytatódik. Jobban meg kell nézni ezt a hátsó területet, hogy észrevegyük az egymást sűrűn keresztező, kijárt ösvényeket. Aztán, ha ők is úgy akarják, előbukkannak maguk a farkasok is. |
 |
Gyakran lehet látni őket sárgásszürke szőrtekercsekké összekuporodva aludni a dombon, de ha ismerősök mennek be közéjük, eléjük jönnek, és lelkesen köszöntik őket. Idegenekkel sokkal bizalmatlanabbak. A lányoknak némileg egyszerűbb a dolguk, tőlük az állatok kevésbé félnek.
De álljunk csak meg egy pillanatra. Milyen könnyedén írjuk le most ezt a mondatot, pedig ha őszinték akarunk lenni, így kell fogalmaznunk: "Félve léptünk be a területre. Percekig nem távolodtunk el a kaputól, jólesett a kerítéstől védve éreznünk a hátunkat, és egy pillanatra sem vettük le a szemünket az állatokról.
 |
Épp elég sokszor hallottuk már a figyelmeztetést, hogy előbb-utóbb mindenkit támadás ért, aki farkasokkal foglalkozott."
Kapcsolatunk a farkasokkal eleinte kimerült annyiban, hogy a területet vigyázó vezérkan tisztes távolból követett bennünket, jobb napokon esetleg egy-egy szuka érdeklődő csipkelődéssel is megpróbálkozott. |
|
Hetek alatt eljutottunk oda, hogy megközelítettek bennünket, sőt simogatni, vakargatni is engedték magukat. Számunkra is csak nagyon sok együtt töltött idő után adott némi biztonságot az a tudat, hogy ha az ember ismeri ezeket az állatokat, és nagyon figyel, akkor viselkedésükből legtöbbször ki tudja olvasni szándékaikat. |
|
Már nem a bizonytalanság diktálta az odafigyelést, hanem az óvatosság, a 11 állat minden lépésének követése. A párosodási időszakban aztán a domináns kan figyelmeztetéseiből végképp megtanultuk, hogy a szelíd farkasok között mindig figyelni kell magunkra.
Előkészületek az emberek között
A kölykök születését késő tavaszra vártuk, így több mint fél évünk maradt az előkészületekre. Azon túl, hogy megismerkedtünk a falkával, kölykeink várható szüleivel, nagybátyjaival és nagynénjeivel, ezáltal próbáltunk személyesen is minél többet tanulni a farkasokról, igyekeztünk felkészülni a kölykök nevelésére.
Tisztában voltunk vele, hogy vállalkozásunk nem előzmény nélküli. Áttanulmányoztuk az angol nyelvű tudományos irodalmat, és megbeszéléseket tartottunk Zolival, aki komoly gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen már több alom farkaskölyköt felnevelt. Egyik kedvenc riogató története szerint abban az időben, amikor a hasonló korú kutyák még csak járni tanulnak, a kisfarkasok felszökkennek az asztalra, hogy kihabzsolják az uzsonnánkat a kezünkből, kiugranak a bezárt ablakon, levadásszák a szomszéd összes tyúkját, eltűnnek, és amikor már többórányi keresés és a szomszéddal való vitatkozás után kimerülten roskadunk össze, hirtelen előjönnek egy bokor alól, nyújtózkodnak, és utánanéznek, mit lehetne megint bekapni. Zoli történetei mellett pedig ott állt a szakirodalom, ahol oldalakon át taglalták, milyen mesterkedésekkel lehet nyakörvet és pórázt varázsolni a kisfarkasra, majd ezután pontosan milyen magas füvű mezőn kell megkezdeni a sétáltatást, pontosan milyen sebességgel annak érdekében, hogy az állat halálra rémülten össze ne törje magát a póráz végén. A farkasneveléssel foglalkozó szakemberek figyelmeztetnek, hogy kínosan vigyázni kell arra, hogy a kölyköket negatív élmény ne érje, mivel egy ilyen eset elég lehet, és az állatok a továbbiakban kerülni fogják azt a dolgot vagy személyt, legyen ez akár a gazda, amellyel az élményt összekötötték. Mindezekből világosan kiderült, hogy egy farkas felnevelése és tartása sokkal nehezebb és veszélyesebb feladat, mint egy kutyáé.
A kisfarkasok felnevelését a Royal Canine támogatta.
A kutya és vadon élő rokona, a farkas között nyilvánvaló különbségek vannak, amelyeknek két forrása lehet. A kutyák és a farkasok egyrészt más körülmények között nőnek fel, másrészt genetikailag is más tulajdonságokkal rendelkeznek. Ha azt szeretnénk megtudni, hogy a kutya és a farkas közötti különbségek mennyiben köszönhetők az eltérő nevelkedésnek, az emberi közelségnek az egyedfejlődés során, illetve mennyiben öröklöttek, genetikailag meghatározottak, akkor a kutyákat és a farkasokat azonos módon, azonos körülmények között kell felnevelnünk. Ha ezeket az állatokat összehasonlítjuk, feltételezhetjük, hogy a köztük talált különbségek hátterében a kutya olyan tulajdonságai állnak, melyek genetikailag rögzültek a domesztikáció során.
E megfontolások alapján kerestünk lehetőséget arra, hogy olyan farkaskölykök felnevelésében vegyünk részt, amelyeknek a helye, gondozása egész életükben biztosított.
| | |
| A farkas történelmi elterjedése Szlovákiában
A farkas a régmúltban valószínűleg a mai Szlovákia egész területén előfordult, ezt sok földrajzi név is bizonyítja. Feltételezhetjük, hogy Dél-Szlovákia alföldi tájain kevesebb farkas élt, ezen a vidéken legalább részben a kisebb termetű aranysakál helyettesítette, melyet nádi farkasként is emlegetnek.
Persze a táj folyamatos művelésével és a települések terjedésével az emberek a farkasokat egyre intenzívebben pusztították, úgyhogy a múltszázad végén számuk erősen megfogyatkozott, elterjedési területük jelentősen csökkent. Feriancova (1955) szerint a XIX. század közepéig tartott az az időszak, amíg a farkas Szlovákia területén általánosan elterjedt faj volt. Több területről összegyűjtötte az utolsó farkas kilövések időpontját, például az utolsó közép-szlovákiai farkast Zólyom mellett 1900-ban lőtte le magaslesről egy juhász. Liptó megyében intenzíven üldözték a farkasokat, erről ®uffa cikke is tanúskodik, amely szerint itt a nép főleg hálók segítségével vadászta őket. Említi, hogy a farkasbőrökért kifizetett pénzért az evangélikus egyház Szmrecsán (Smrečany) községben harangokat vásárolt.
Matlekovits (1897) szerint a XIX. század végén egész Magyarország területén évente 406 farkast ejtettek el, az ekkor a Magyar Királysághoz tartozó Horvátországot is figyelembe véve pedig 557 egyedet. Paszlavszki (1918) hasonló számokat ad közre: Magyarország 26 megyéjében ekkor 413 farkas esett áldozatul, a legtöbb, 92 példány Mára maros megyében, 41Háromszék megyében, 36 Bihar megyében, 35Hunyad megyében, további 34 farkas pedig Horvátországban. Ehhez képest a mai Szlovákia területén a farkasok száma igencsak alacsonyvolt. A XIX. század végi adatokhoz visszatérve1885 és 1894 között Szlovákia területén évente kb. 27 farkast ejtettek el, ebből a legtöbb, 8 egyed Ung megyében (amelynek kb. kétharmada esik a mai Szlovákia területére) került puskavégre, 7 Zemplén megyében (3/4 része ma Szlovákia), 5 Sáros megyében, 2 Abaúj-Torna megyében (kb. fele ma Szlovákia) és Nyitra megyében, 1 Szepes megyében, Zólyommegyében és Nógrád megyében (az utóbbinak kb. fele esik ma Szlovákia területére). További 10szlovákiai megyében egyetlen farkast sem ejtettek el. Vodička (1935) szerint a volt Csehszlovákiában (Kárpátalját beleértve) 1928-ban 21 farkast ejtettek el. Ennél jóval alacsonyabb számról tud Farský (1935), aki szerint Szlovákiában 1927 és 1929 között évente már csak 4 farkast ejtettek el.
Jurán (1958) szerint az utolsó farkast a Lőcseihegységben1879-ben ejtették el. A Poprád folyó bal partján a farkasok 30 év múlva, 1910-ben újra megjelentek, amikor - valószínűleg Lengyelországból - 3 egyed került a Magas-Tátrába. Kettőt közülük még ugyanabban az évben lelőttek, a harmadikat csak 3 évvel később. Ezután 10-15 évenként feltűnt néhányfarkas a Lőcsei-hegység környékén, de tartósan nem tudtak megtelepedni. 1939-ben is egy falka tartózkodott itt négy kölyökkel. 1940-ben aztán a farkasok a Lőcsei-hegységből eltűntek. További inváziókról a második világháború idejéből nincsenek híreink.
1914-ben egy farkas eljutott Pozsonytól (Bratislava) északnyugatra a Stomfai vadaskertig(Stupava), amely akkor Károlyi gróf tulajdonában volt, és ezen (a kb. 6000 hektáros) területen tartózkodott egészen 1917-ig. Ebben az időben itt sok nagyvadat öltek le, becslések szerint kb. 300-350 egyedet. Feltételezzük, hogy ezt a távoli migrációt a Keleti-Kárpátokban zajló harcok idézték elő. Majdnem 30 évvel később, 1943-ban egy újabb farkas hatolt be a vadaskertbe, de ezt rövid időn belül sikerült lelőni.
Árva megyében a farkas gyakoribb volt, mint a hiúz. Vodička szerint 1864-1878 között az Árvaváraljai nagybirtokon (OravskýPodzámok) 44 farkast ejtettek el, és csak1 hiúzt. A farkasok elég sokáig meg is maradtak Árvában. Duba szerint 1869-1894 között itt 6 farkast lőttek le és további 19 farkast mérgeztek meg. A farkast állandó előfordulásának a XIX. század végi sztrichnines irtás vetett véget. Később farkasok csak a téli inváziók idején jelentek meg, rendszerint 5-6 egyedből álló falkákban. A második világháború idején nemcsak Árvában, hanem a Nyitra (Nitra) és Privigye (Prievidza) közötti erdőkben is megfigyeltek farkasokat.
A XIX. század végén a farkasok olykor Kelet-Szlovákia területén is előfordultak. Nevicky szerint 1900-1906 között ismét gyakrabban fordultak elő, főként Szinna (Snina),Mezőlaborc (Medzilaborce), Felsővízköz (Svidník) és Bártfa (Bardejov) környékén. A másik nagyobb inváziót csak az első világháború után, 1923-1924-ben észlelték. Russay szerint a farkas a Vihorlát keleti részén csak ritkán és alkalmilag fordult elő. Remetehámorban (Remetské Hámre), ahol eredményes vadvédelem folyt, 1920 és 1939 között csak egyszer, 1935-ben láttak farkast. 1939-től aztán egyre több farkas előfordulásról tudunk. A Vihorlát keleti részében farkast zsákmányoltak pl. 1927-ben, 1940-ben, 1942-ben, 1943-ban és1944-ben.
1945-ben nagyobb számú farkas jelent meg a Gömör-Szepesi-érc hegységben. Az eddigi adatokból is kitűnik, hogy az első világháború, aztán különösen a második világháború során Szlovákia területén a farkas elterjedési területe jelentősen megváltozott, nyugati és délnyugati irányba eltolódott. Talán ellentmondásnak tűnik, de tény, hogy a háború nem ellensége a farkasoknak. Sőt. A történelmi időkre is igaz, hogy a farkasok a legnagyobb üldözésnek békeidőben, a civilizáció terjedése idején voltak kitéve, ilyenkor állományaik rendszerint megcsappantak. A háborúk, felkelések, éhínségek idején viszont számuk megnövekedett, mert az embereknek nem maradt idejük a vadászatra, ráadásul a sok tetem miatt a farkasok mindenütt terített asztalt találtak. Ez az oka, hogy a farkasfalkák a hadjáratok idején gyakran követtéka harcoló törzseket és hadseregeket.
A farkas elterjedése 1945 és 1967 között
A háború után Szlovákiában a farkas állomány jelentősen megnövekedett, és ez együtt járt elterjedési területük növekedésével is. Erről a jelenségről Jurán nagyon sok adatot gyűjtött össze Észak- és Kelet-Szlovákiából. A Lőcsei hegységben különösen jól dokumentálható a gyarapodás. Jellemzőnek tekinthető, hogy 1948 novemberében megfigyeltek egy 11 tagú falkát, amint a Poprád folyó átkelt Lengyelországból Szlovákiába. 1949-benezek a farkasok nagy károkat okoztak a juh- és marhaállományban. 1952-ben megint megfigyelték, hogy egy 8 tagú falka rendszeresen mozog Szlovákia és Lengyelország között.
A különlegesen zord tél 1956 februárjában és márciusán a farkasokat hosszú vándorlásokra késztette. Nagyobb számban jelentek meg Szlovákiában is, főleg az ország keleti és északi részében. Több egyedet öltek meg Eperjes(Preąov) és Bártfa (Bardejov) környékén, Szinnán (Snina) pedig egy lótetem mellett sztrichnin segítségével egyszerre 8 farkast mérgeztek meg. A Magas Tátrában 1959 tavaszán egy farkasfalka széttépett egy anyamedvét és a medvebocsát. 1956 és 1966 között a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) 68 000 hektáros területén 43 farkast ejtettek el, ebből 37-et, vagyis az összes megölt állat 86%-át télen, december 15. és március 31. között. Ugyanabban az időben a TANAP 120000 hektáros védelmi zónájában a Liptószentmiklósi (Liptovský Mikuláą) és Alsó kubini (Dolný Kubín) járásokban a TANAP feljegyzései szerint 5 farkast ejtettek el. 1967 óta a TANAP területén egyetlen farkast sem lőttek le, a faj jelenleg a nemzeti park területén teljes védelem alatt áll.
A Kelet-Szlovákiába vándorolt farkasok nagy része tartósan megtelepedett, ezért intenzív módon vadászták és mérgezték őket. A Vihorlát hegység nyugati részén a farkasok a második világháború előtt gyakorlatilag nem fordultak elő, csak 1945-ben jelentek meg. 1953-ban viszont egy remetehámori (Remetske Hámre) vadász egymaga 8 farkast lőtt. Innen északra, a lengyel határ közelében van Mezőlaborc (Medzilaborce), ahol egy ®olna nevű vadászról tudjuk, hogy 1963-ban 20 farkast lőtt. Az 50-es évek végén Közép- Szlovákiában a Polyána hegységben is éltek farkasok, de néhány évvel később teljesen eltűntek innen. 1958-ban Zólyom mellett ejtettek el egy farkast. Nyugat-Szlovákiában is újra megjelent a faj, 1962-ben egy farkast Pozsony tőszomszédságában, Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) mellett ejtettek el.
Ezek az adatok is jól mutatják, hogy a negyvenes évek vége és a hatvanas évek eleje között a farkasok száma jelentősen megnőtt, elterjedési területük pedig Szlovákiának majdnem 50 %-ára kiterjedt. Turček 1949-ben kb. 100 példányra becsülte számukat, Feriancová pedig 1955-benkb. 106-128 példányra. Feriancová a farkas szlovákiai elterjedését három egymástól különálló területtel jellemezte. Az egyik Szlovákia északkeleti részén terül el és nyugaton kb. a Szobránc (Sobrance)-Homonna(Humenné)- Sztropkó (Stropkov) vonalig húzódik. A másik folt Rozsnyótól délre, a Szilicei-fennsíkon van, a harmadik pedig a Polyánán. Feriancová is említi, hogy átmenetileg a farkasok más területekre is eljutottak, főleg a téli évszakban, mikor táplálékkereső utakra indultak.
Az elejtett farkasok számáról hozzávetőleges adataink vannak. A vadássz övetség az 1954 -1962 közötti időszakban összesen 156 farkasért fizetett lődíjat. Hell adatai szerint Szlovákiában 1951-ben 12, 1954-ben 43, 1956-ban 46 és 1961-ben 33 farkast lőttek, ebből 2 egyedet Közép-Szlovákiában. Turček viszont az 1955-1959 években 64, 70, 68, 19 és 54 farkas elejtéséről tud.
Az 1945 és 1967 közötti időszakban megnőtt a veszett farkasokról szóló híradások száma. Ennek azért van jelentősége, mert a veszett állatok nemcsak a háziállatokra jelentenek veszélyt, de több alkalommal emberre is támadtak, ezzel rontották a farkasok általános megítélését. A legnagyobb pusztítást talán az a farkas okozta, amely 1960. augusztus 20-tól 23-ig 6 község határán ment át és megharapott 51szarvasmarhát, 3 lovat, 2 kecskét, sok kutyát és 2 embert, közülük egy 6 éves kislányt, aki meghalt.
A farkas elterjedése 1968 és 1979 között
Az 1968-1972 közötti években elejtett farkasokról pontos áttekintésünk van, mert a vadásztársaságok minden egyes elejtett farkasért lődíjat fizettek. Ebben az 5 évben Szlovákiában 144 farkast ejtettek el, ebből 71 volt hím, 73 pedig nőstény, tehát az ivarok aránya kb. 1:1 volt. Az elejtett farkasok évi átlaga 28,8, ami több, mint a XIX. század végén volt, még a farkasállomány jelentős csökkenése előtt. Ugyanakkor, ez a szám kb. egyharmada - fele azoknak az 1950-es évek végére és a 60-as évek elejére jellemző kilövési adatoknak. A legtöbb állatot a Homonnai (Humenné) (62), Felsővizközi (Svidník) (27), Bártfai (Bardejov) (15), Iglói (Spiąska Nová Ves) (10) és Eperjesi (Preąov) (9) járásokban ejtették el. Az említett 5 év alatt a legtöbb farkast, 36-ot 1970-ben ölték meg, a legkevesebbet, 27-et pedig 1971-ben. Utóbbiban biztosan szerepet játszik, hogy az 1971-72-es tél meglehetősen enyhe volt, emiatt kevés állat vándorolt Lengyelországból és a volt Szovjetunió területéről Szlovákiába.
A fenti öt évben az Alsókubini, a Pozsonyi és a Nagyszombati járásokban is lelőttek egy-egy farkast. Az első ritka, de nem meglepő eset, a két délnyugat-szlovákiai megjelenés viszont mindenképpen érdekes. A Nagyszombati járásban lévő Ottóvölgy (Solirov-Doµany) község mellett 1971-ben elejtett farkas koponyáját személyesen is láttam. Ezt az állatot októberben lőtték meg, 37 kg volt a súlya és kizárt, hogy (német juhász) kutya lett volna.
A faj a hetvenes évek elején a Közép- Szlovákiában nem fordult elő, viszont Kelet- Szlovákiában jelentősen megnőtt elterjedési területe. Előre lehetett látni, hogy előbb-utóbb vissza fog térni Közép-Szlovákiába. 1975 után ennek esélye tovább növekedett, hiszen ebben az évben vezették be Szlovákiában a farkas részleges védelmét, amely jelentősen hozzájárult a farkas populációjának számottevő növekedéséhez. Állíthatjuk, hogy a farkas elterjedési területe Szlovákiában a hetvenes évek elején körülbelül akkora volt, mint a XIX. század utolsó negyedének elején.
Az igaz, hogy 1955-höz képest Közép- Szlovákiában a farkas helyzete romlott, de így is megállapíthatjuk, hogy a XX. század utolsó harmadának elején a farkas elterjedési területe sokkal nagyobb volt, mint az első vagy a második világháború előtt, amikor Szlovákiában csak a Lengyelország felől érkező periodikus invázió idején, átmenetileg tartózkodtak farkasok.
A faj 1975-ben életbe lépett részleges védelmén kívül az egyedszám és az elterjedési terület változásában az is lényeges tényező volt, hogy 1973. január 1-én a farkas lelövéséért járó lődíjat 300 Kč-re csökkentették, ezáltal a farkas üldözésének ösztönzése mérséklődött. E két tényezőnek döntő szerepe volt abban, hogy a XX. század utolsó negyedében a farkasok egyedszáma rendkívüli mértékben megnőtt.
Hell és Ďurička (1991) azt állítják, hogy az 1968-1979 években az elejtett farkasok 95,6%-a az akkori Kelet-Szlovákiai megye területén esett áldozatul. Közép-Szlovákiában ejtették el a farkasok 1,5 %-át, a Nyugat-Szlovákiai megyében meglepő módon ennél jóval többet, az összes farkas 2,9 %-át. Három kelet-szlovákiai járásban lőtték meg az ország összes farkas zsákmányának 73,6 %-át: A Homonnai járásban 34,6 %-ot, a Felsővízközi járásban 28,7 %-ot, a Bártfai járásban pedig 10,3 %-ot. A farkas ebben az időben összesen 38 járás közül 15-ben fordult elő, 10 kelet-szlovákiai, 2 közép-szlovákiai és 3 nyugat-szlovákiai járásban. A Kelet-Szlovákiai megyében egyedül a Tőketerebesi (Trebiąov) járásban nem volt farkas.
Úgy tűnik, hogy Nyugat-Szlovákiában a farkasoknak van egy fontos, hagyományos vándorlási útvonaluk a Fehér-Kárpátokon és tovább, a Kis-Kárpátokon át. A gondot csak az jelenti, hogy a vándorló egyedek és falkák az erőteljes urbanizáció miatt Pozsonytól északra kénytelenek útjukat megszakítani, itt aztán a vadászok általában rövid időn belül le is lövik őket.
1968 és 1979 között Magyarországon, a Zempléni-hegységben is elejtettek kb. 15 farkast. Ezek az egyedek valószínűleg a Gömör-Tornai (Szlovák)-karszton vagy a Szalánci-hegységen át vándoroltak Magyarországra. Ezekből a térségekből a határ innenső (szlovák) oldalán is vannak adataink elejtett farkasokról. Magyarországon a zempléni mikropopuláció csak akkor lehet életképes, ha rendszeresen feltöltődhet a Szlovákiából ide migráló állatokkal, és ha szomszédainknál nem lesz illegális vadászat. Néhány előfordulási adat a magyar határ közeléből: A Kassai járásban Apátka (Opátka), Sárosfalu (O***), Stósz (©tós), Ájfalucska (Hačava) és Nagyszalánc (Slančík) községek külterületén fordultak elő farkasok, a Nagymihályi járásban Jósza (Jovsa) környékén.
A farkas elterjedése 1980 és1989 között
Ebben az időszakban egész Szlovákiában jelentősen (4,2-szeresre) növekedett a farkasok elejtésének száma, ezen belül Közép-Szlovákia megyében a növekedés 57-szeres volt, és a megye már 20 %-kal szerepelt az elejtett farkasok listáján. Kelet-Szlovákia megye 78,8 %-kal részesedett az elejtett farkasokból. A farkas ebben az időszakban 20 járásban fordult elő, de a Pozsonyi és a Szenicei (Senica) járásokban csak véletlenszerűen és átmenetileg. Egyértelmű, hogy a farkaspopuláció ugrásszerű növekedése 1981-ben kezdődött el, és Kelet- Szlovákiai megyéből indult.
Azt tapasztaljuk, hogy a farkas Kelet-Szlovákia nyugati részén ebben az időszakban főként a Gömör-Szepesi-érchegységet, a Gömör-Tornaikarsztot, az Alacsony-Tátrát, a Lőcsei-hegységet (ismert elterjedési terület már a két háború közötti időszakban is), a TANAP területét és a Szepesi-Magurát hódította meg. A rozsnyói járásban a legtöbb farkast az Andrási (Pača), Kisveszverés (Gemerská Poloma), Dobsina (Dobąina), Krsznahorkaváralja (Krásnohorské Podhradie), Rozsnyó (Roľňava, Lucska (Lúčka), Jablonica (Silická Jablonica) települések külterületein vadászták. Már a második világháborút követő időszakból ismertek a Murány környéki, Szlovák-karszt-beli és a Szilicei-fennsíki farkas előfordulások.
Közép-Szlovákiában ebben az időszakban a legtöbb lelőtt példány az Alsókubini (Dolný Kubín) járásból származott (az országos lelövés 7,7 %-a). Egy új populációról van szó, amely a Nyugati-Beszkidek keleti részében telepedett le, a Babia Góra hegyen, Oravice környékén és a Nyugati-Tátrában. A Rimaszombati járásból csak két farkas elejtése ismert Klenóc (Klenovec) és Ratkó (Ratková) községek külterületei) a Szlovák-érchegységből, tehát valószínűleg csak kivételes és véletlenszerű előfordulásokról lehetett szó, eltévedt, vagy idevándorolt példányokról.
Elemzésünk legfőbb alapját a hivatalos vadászati statisztikák jelentették. Meg kell említenünk, hogy az elejtett farkasok száma a hivatalos statisztikák szerint magasabb volt, mint az a szám, amelyet a koponyák és a lődíjat igénylő kérdőívek alapján kaptunk. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy lelőtt állatként beszámítottak meglőtt, megsebzett farkasokat is, másrészt nem minden farkast lelövő vadász igényelt lődíjat. A valós szám szerintünk valahol a két érték között van, tehát nagyobb a lődíj igénylések számánál, de valamivel kisebb a hivatalos vadászstatisztika adatainál.
Statisztikai elemzésünk 1989-ig tartott. Jelenleg az a helyzet, hogy az elejtett farkasok koponyáit bizonyítékként már nem kell benyújtani. Mivel a vadászok tartanak attól, hogy konfliktusba kerülnek a természetvédőkkel, inkább be sem jelentik a farkas lelövését, így aztán az elejtett farkasokról tulajdonképpen semmit sem tudunk. Abban biztosak lehetünk, hogy több farkast lőnek le, mint amennyi a hivatalos vadászati statisztikákban szerepel. Kérdéses, hogy a vadászati tilalom segít-e abban, hogy ezt a lenyűgöző ragadozót sikerüljön megőrizni a Szlovák Kárpátokban.
 |
Forrás: Öt kontinens állatai: Európa
J. Felix K. Hísek |
FARKAS (Canis lupus) -Carnivora
-Ragadozók Testhossz: 105-160 cm
Farok hossza; 3 cm
Marmagasság: 66-80 cm
Súly: 25-65 kg
Valamikor Európa minden részén éltek farkasok, ma már csak az északkeleti vidék bővelkedik bennük. Leginkább az összefüggő erdőséget kedveli, de bozótos sztyeppeken, hegyvidéken is megtalálható. Családban, illetve rokoni falkában él. Az anyafarkas április-május táján, 60-65 napos vemhesség után hozza világra négy-öt kölykét egy földbe ásott búvóhelyen. Egy-egy falkában csak a domináns pár szaporodik. A kölykök kétéves korokig maradnak a szüleik mellett. Nagyobb állatokra a falka együttesen vadászik. A farkas táplálékát kis gerincesek teszik ki, de gerinctelen állatokat és gyümölcsöt is fogyaszt. Élelemszerző körútján éjjelente akár 70 kilómétert is megtesz. Emberre sohasem támad.
|
FARKAS (Canis lupus) -Carnivora
-Ragadozók Testhossz: 105-160 cm
Farok hossza; 3 cm
Marmagasság: 66-80 cm
Súly: 25-65 kg
Valamikor Európa minden részén éltek farkasok, ma már csak az északkeleti vidék bővelkedik bennük. Leginkább az összefüggő erdőséget kedveli, de bozótos sztyeppeken, hegyvidéken is megtalálható. Családban, illetve rokoni falkában él. Az anyafarkas április-május táján, 60-65 napos vemhesség után hozza világra négy-öt kölykét egy földbe ásott búvóhelyen. Egy-egy falkában csak a domináns pár szaporodik. A kölykök kétéves korokig maradnak a szüleik mellett. Nagyobb állatokra a falka együttesen vadászik. A farkas táplálékát kis gerincesek teszik ki, de gerinctelen állatokat és gyümölcsöt is fogyaszt. Élelemszerző körútján éjjelente akár 70 kilómétert is megtesz. Emberre
|
Nem tudom mennyire van ennek valóság alapja... Valaki esetleg lefordíthatná:D (németes vagyok:P)
Hierarchy
Alphas:
The Alphas are the most dominate and respected wolves of the pack. If these two Alphas are not given the respect that they deserve, they will demand it, and if it comes to fighting, so be it, for disrespect will not be tolerated. If these two Alphas see that another wolf is not getting respect that they deserve, then they will see that that wolf does get the respect that he or she deserves. The Alphas try to know what has been going on between members of the pack and, moreover, between members of other packs; they try to "keep up with the times." Alphas have the final say in all decisions, and it is their duty to do what is good for the pack. Even in personal decisions, they must do what is best for the pack. This includes hearing the opinions of all the others and making a decision based on all circumstances. They usually decide what goes on at any given time in a pack: hunting, exploring, meetings, etc. These two are the most responsible and reliable wolves of the pack. The female is in charge of females, and the male is in charge of the males; however, both Alphas will be equally respected by all wolves, regardless of gender, age, pack, etc.
Betas:
The Betas in a wolf pack play a very simular role as the Alphas. Betas are usually looked upon as second in command, taking over while the alphas are not present. They are able to make the same decisions and have the same amount of respect as the alphas. They answer to no one but their Alphas. While the Alphas are present, Betas are mostly used to settle minor jobs or disputes.
|
| |
Elders:
The Elders of the pack are usually the oldest, wisest, and most experienced wolves in the pack. The elders are usually wolves that have the ability to be high ranking. They are constantly looked to for advice, even by the alphas and betas. They are highly respected wolves. The elders know the packs history and are often the storytellers. Their job is to keep records of all the recent events going on in the clearing, along with getting their hands on any peices of art, poems, stories a wolf might come up with and keep a log of it for future reference, or just to keep as part of the heart of the pack.
Guardians:
The Guardians are a larger branch, usually consisting of a few wolves. Their job is to watch over the clearing, and the wolves in it. They are usually the bigger, stronger, and more loyal wolves to the pack. Their job is to greet visitors, as well as chase them away if there seems to be a threat.
Hunters:
The hunters are very simular to the Guardians being the larger and stronger wolves. These wolves have been given the job of hunting for food to feed the pack. Usually they bring along other pack members acting as mentors, teaching and helping them to hunt. This is one of the most valuealbe positions as these wolves keep the pack alive and healthy.
Shamans:
A wolf that shows interest and skill in caring for weakened packmates. The Shaman of the Pack ensures when any wolf is wounded, they recover properly not putting to much stress on their wounds. They also watch over the older or ill wolves of the Pack. They serve as a doctor, and try to keep the pack in a healthy state. Shamans make sure that no wolf over exerts themselves before, during, or after hunts.
Scouts:
Scouts are responsible for warning the Pack of dangerous territory outside the clearing, if any. Scouts are mainly wolves known by neighboring packs and visit around often. They stay in touch with other packs and keep friendly relations. They are to report any important changes to the Alpha and Beta. These include: if a new Pack is formed; Scouts are to find out who is the Alpha or Alphas and if the Pack is peaceful. Another change includes the banishment of a certain wolf; Scouts are to find out who was banished from where and why.
Pack Members:
Not all wolves hold positions, either for being new additions to the pack or not having defined their abilities yet. The Alpha(s) take great care in selection of which position a wolf will be allowed to maintain. As the pack members gain time in the pack, their actions will dictate if they are to be advanced.
Omegas:
The Omega of the pack is lowest ranking wolf, only higher then the pups. The Omega is usually a wolf that is either very new to packlife and still learning or a wolf that has been lowered in rank due to wrong actions. They are usually given the responsibilities of 'puppy-sitter', watching over the cubs during group hunts and making sure they don't wander into the forest. The Omega may even growl or nip at the learning pups, teaching them the Way of the Pack and their place within the hierarchy. Ironically, other adult wolves may growl or nip at the Omega in the same manner for the same reasons. Still what seems to be 'bullying' is much more complicated than it appears. If a pack's survival depends on the acceptance of hierarchy, then it is crucial to learn this well and early.
Pups:
Normally, only the alphas will mate and produce pups. Packs often will adopt pups that wander into a clearing. Many lone pups have become lost from their packs, wandered off, or due to packs fighting each other have lost their parents. Others have been burned out of their clearings all adult pack killed or hunters killing them off. Some escape from hooman captivity to return to the wild and will wander into a pack's territory. Some will be allowed to remain while others will be chased off or killed. Pups are not allowed on hunts until around 6 months of age and then only when accompanied by the packs hunters or their parents.
Assessments:
Assessments are wolves that have wandered into a clearing often searching for a home. These wolves must prove themselves worthy to become a part of a pack. Some wolves will never make it into assessment and others that have been accepted as assessment may end up being driven from the pack and the clearing. Each pack has its own requirements for being accepted.
Sister Packs:
Some packs will claim another pack as a part of their extended family. Each is a separate pack guided by their own alphas and betas. These packs will come together when one or the other is in danger or needing help. Often these packs will be seen visiting in each others clearings, helping with pups, hunting, giving guidance and assistance where needed. Both packs will help the other defend its home when necessary. The alphas and betas are given the respect befitting their position when visiting.
Honored Guests:
These are wolves who are trusted friends of the pack, or members of the sister pack. | |
Egy falka együttes hangja:
|
Farkasvonítás:
Farkasmorgás:
Shiro és Agyar:D
|
Ezt töltsétek le, nagyon aranyos:)
|
Na ezt valaki fordítsa le:P:D
|
 |
A program fő célkitűzése a Magyarországon őshonos nagyragadozók visszatelepülésének elősegítése, élőhelyeik megóvása és a nagyragadozók megítélésének megváltoztatása.
Néhány évszázada a hiúz és a farkas egész Európában általánosan elterjedt volt. A hiúz egyedszáma Nyugat-Európában elsősorban élőhelyének megfogyatkozása és az emberi zavarás miatt csökkent drasztikusan. A farkas alkalmazkodóképessége a megváltozott körülményekhez ugyan sokkal jobb, ám ezt a fajt a legelő állatok védelme érdekében kíméletlenül vadászták és kiirtották.
Magyarországról a XX. század második felére a hiúz teljesen eltűnt, farkas csak szórványosan bukkant fel. Az 1980-as évektől a szlovákiai állománynövekedéssel szoros összefüggésben egyre több adat érkezik az újbóli magyarországi megjelenésükről.
Hazánkban mindkét faj fokozottan védett, a hiúz eszmei értéke 500 000 Ft, a farkasé 250 000 Ft. Ám a jogi védelem önmagában kevés. A WWF Nagyragadozó-védelmi Programjának alapkoncepciója, hogy csak akkor várható e két ragadozó zavartalan visszatérése természetes előfordulási helyükre, ha az élőhelyi feltételeken túl társadalmi megítélésük is javul. Ezért lényeges, hogy a lakosság és a szakmai közönség is jobban megismerje és elfogadja a természetben betöltött fontos szerepüket.
Magyarországon csak akkor alakulhat ki stabil hiúz- és farkas állomány, ha a szomszédos országokkal, különösen Szlovákiával és Ukrajnával közösen dolgozunk ezért, hiszen az állatok az országhatárokat nem ismerve alakítják ki territóriumaikat. Jó példája ennek az a Gömör-Tornai karszton élő farkasfalka, melynek vadászterületébe az Aggteleki Nemzeti Park és a Szlovák-karszt Nemzeti Park is beletartozik.
2002-ben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felkérésére a WWF közreműködött a hiúz és farkas állományára elkészített fajvédelmi terv kidolgozásában.
A WWF Magyarország 2003-ban a kassai Sosna Egyesülettel és a Szent István Egyetem (Gödöllő) Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékével együttműködve elindította "Farkasok és hiúzok a szlovák-magyar határon" nevű programját. Összegyűjtöttük és 80 oldalas kiadvány formájában közreadtuk a témával foglalkozó szlovák és magyar szakemberek tanulmányait, majd a határ két oldalán "Nagyragadozó napok" néven 5 alkalomból álló előadássorozatba kezdtünk. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az orvvadászat megszüntetése, a további élőhely vesztés megakadályozása és a potenciális élőhelyek javítása érdekében együttműködés alakuljon ki a természetvédők, az erdészek és a vadgazdálkodók között. Ezt a célt szem előtt tartva 2004. tavaszán a "Nagyragadozó napok" az Északi-középhegységben folytatódtak. A program során szakmai találkozókat, továbbképzéseket szervezünk, nagyragadozókkal kapcsolatos terepi kutatásokat végzünk és nemzetközi nagyragadozó-védelmi programokban, konferenciákon veszünk részt. A nagyragadozó fajvédelmi akciótervek kidolgozásában és megvalósításában szorosan együttműködünk a hazai természetvédelmi hatósággal.
Az ismeretterjesztés fontos eszköze az a WWF Magyarország közreműködésével készülő film, amely "A farkasok visszatérnek" címmel várhatóan 2004 végén - 2005 elején kerül a hazai televíziók adásába.
A program támogatói a visegrádi országok közötti együttműködést támogató, pozsonyi székhelyű International Visegrad Fund, és a világ farkasainak védelméért küzdő The United Kingdom Wolf Conservation Trust.
 
| |
|
A program fő célkitűzése a Magyarországon őshonos nagyragadozók visszatelepülésének elősegítése, élőhelyeik megóvása és a nagyragadozók megítélésének megváltoztatása.
Néhány évszázada a hiúz és a farkas egész Európában általánosan elterjedt volt. A hiúz egyedszáma Nyugat-Európában elsősorban élőhelyének megfogyatkozása és az emberi zavarás miatt csökkent drasztikusan. A farkas alkalmazkodóképessége a megváltozott körülményekhez ugyan sokkal jobb, ám ezt a fajt a legelő állatok védelme érdekében kíméletlenül vadászták és kiirtották.
Magyarországról a XX. század második felére a hiúz teljesen eltűnt, farkas csak szórványosan bukkant fel. Az 1980-as évektől a szlovákiai állománynövekedéssel szoros összefüggésben egyre több adat érkezik az újbóli magyarországi megjelenésükről.
Hazánkban mindkét faj fokozottan védett, a hiúz eszmei értéke 500 000 Ft, a farkasé 250 000 Ft. Ám a jogi védelem önmagában kevés. A WWF Nagyragadozó-védelmi Programjának alapkoncepciója, hogy csak akkor várható e két ragadozó zavartalan visszatérése természetes előfordulási helyükre, ha az élőhelyi feltételeken túl társadalmi megítélésük is javul. Ezért lényeges, hogy a lakosság és a szakmai közönség is jobban megismerje és elfogadja a természetben betöltött fontos szerepüket.
Magyarországon csak akkor alakulhat ki stabil hiúz- és farkas állomány, ha a szomszédos országokkal, különösen Szlovákiával és Ukrajnával közösen dolgozunk ezért, hiszen az állatok az országhatárokat nem ismerve alakítják ki territóriumaikat. Jó példája ennek az a Gömör-Tornai karszton élő farkasfalka, melynek vadászterületébe az Aggteleki Nemzeti Park és a Szlovák-karszt Nemzeti Park is beletartozik.
2002-ben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felkérésére a WWF közreműködött a hiúz és farkas állományára elkészített fajvédelmi terv kidolgozásában.
A WWF Magyarország 2003-ban a kassai Sosna Egyesülettel és a Szent István Egyetem (Gödöllő) Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékével együttműködve elindította "Farkasok és hiúzok a szlovák-magyar határon" nevű programját. Összegyűjtöttük és 80 oldalas kiadvány formájában közreadtuk a témával foglalkozó szlovák és magyar szakemberek tanulmányait, majd a határ két oldalán "Nagyragadozó napok" néven 5 alkalomból álló előadássorozatba kezdtünk. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az orvvadászat megszüntetése, a további élőhely vesztés megakadályozása és a potenciális élőhelyek javítása érdekében együttműködés alakuljon ki a természetvédők, az erdészek és a vadgazdálkodók között. Ezt a célt szem előtt tartva 2004. tavaszán a "Nagyragadozó napok" az Északi-középhegységben folytatódtak. A program során szakmai találkozókat, továbbképzéseket szervezünk, nagyragadozókkal kapcsolatos terepi kutatásokat végzünk és nemzetközi nagyragadozó-védelmi programokban, konferenciákon veszünk részt. A nagyragadozó fajvédelmi akciótervek kidolgozásában és megvalósításában szorosan együttműködünk a hazai természetvédelmi hatósággal.
Az ismeretterjesztés fontos eszköze az a WWF Magyarország közreműködésével készülő film, amely "A farkasok visszatérnek" címmel várhatóan 2004 végén - 2005 elején kerül a hazai televíziók adásába.
A program támogatói a visegrádi országok közötti együttműködést támogató, pozsonyi székhelyű International Visegrad Fund, és a világ farkasainak védelméért küzdő The United Kingdom Wolf Conservation Trust.
| |
Farkas
 Canis lupus
Wolf
Wolf
Rendszertani hely: osztály: emlősök (Mammalia); rend: ragadozók (Carnivora); család: kutyafélék (Canidae).
Leírás: Testhossza 100-160 cm, farka 30-50 cm hosszú. Marmagassága 50-100 cm, testtömege 15-80 kg. Aki figyelmesen áttanulmányozza ezeket a számadatokat, az azt tapasztalja, hogy az állat méretei igán tág határok között mozognak. Ennek az az oka, hogy az egyes kifejlett egyedek között is igen nagy lehet az eltérés, attól függően, hogy az állatok pontosan mely területeket lakják, milyen ivarúak, mennyire idősek és fejlettek, mennyire dominánsak, stb. Az állatok színe is nagyon különböző lehet, mert bár a szürkétől a barnáig terjedő szín a leggyakoribb. Egyes vidékeken a farkasok inkább feketék, a sarkvidéki területeken pedig inkább fehérek.
Elterjedés, élőhely: A farkas elterjedési területe egykor igen hatalmas volt. A Brit-szigetektől kezdve az európai kontinensen, illetve Ázsián át Japánig, sőt Észak-Amerikában Alaszkától egészen Mexikóig. Mára a farkas egyes országokból teljesen eltűnt, s szinte mindenhol megritkult az állománya. Farkasok még ma is élnek Eurázsiában és Észak-Amerikában, de amíg egykor ezen a vidéken elterjedési területük egyetlen hatalmas, összefüggő terület volt, addig mára egymástól elkülönült apró, szigetszerű foltokká zsugorodott. Magyarországon hivatalosan kihalt fajnak tekintik, de időről időre néhány állat átlépi az államhatárt, s eljut hazánkba is.
Életmód, táplálkozás: Amint az közismert, a farkasok falkában élnek. Ezek a falkák általában 5-8 egyedből állnak, előfordulnak azonban ennél jóval nagyobb egyedszámú falkák is. A falkán belül szigorú, hierarchikus rendszer uralkodik. Az egyedeknek a rangsorban elfoglalt helyük határozza meg, hogy a zsákmányból mennyit fogyaszthatnak el, illetve a hímek a rangsor alapján párosodnak a szukákkal. Ragadozó állatok, étlapjukon a kisemlősöktől kezdve a nagyobb patásokig sokféle zsákmányállat szerepel. Egy-egy farkasfalka akár még egy jávorszarvast is képes elejteni.
Szaporodás, egyedfejlődés: A farkas vemhességi ideje 61-63 nap. Mivel a Kárpát-medencében élő farkasoknál a párzási időszak decembertől márciusig tart, az utódok általában március-május táján jönnek a világra. A kölykök száma egy alomban általában 4-8. A nőstény 7-9 hétig szoptatja a kölyköket, amelyek aztán 1-3 éves korukban válnak ivaréretté.
Érdekességek: A farkasról az emberek többségében meglehetősen téves elképzelés alakult ki. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen az embergyerek legfogékonyabb életszakaszában csupa olyan mesét hall, amelyben a farkas a rosszat jelképezi. Emiatt ezt a jobb sorsra érdemes állatot általában veszedelmes fenevadként tartják számon. Természetesen volt már példa arra, hogy farkasok embereket támadtak meg, súlyos, nem egyszer halálos sérülést okozva, de igazából nem ez a jellemző. Egy átlagos farkas, ha csak teheti, inkább kitér az ember útjából. Egyébként pedig teljesen bizonyos, hogy az ember több farkas halálát okozta, mint fordítva. |
Visszatérnek hazánkba a hiúzok és a farkasok?
|
 |
|
|
Fotó: WWF-Canon / Chris Martin BAHR | |
|
|
 |
|
|
Fotó: WWF-Canon / Roger LEGUEN | |
A WWF Magyarország 2003. november 26. és december 10. között "Nagyragadozó napokat" rendez a magyar-szlovák határ két oldalán. Az öt előadásból álló rendezvénysorozat célja, hogy a fokozottan védett hiúz és farkas jelenlétének fontosságát mindkét országban elfogadják és megértsék, ezáltal Magyarországon is stabil állományuk alakuljon ki.
Néhány évszázada a hiúz és a farkas egész Európában általánosan elterjedt volt, ám az erdők feldarabolása és kitartó üldözésük hatására a XX. század közepére a kontinens nyugati feléről és Magyarországról szinte teljesen eltűntek. Szlovákiában mindkét faj fennmaradt, sőt lassan terjeszkedni kezdtek. Az 1980-as évektől a szlovákiai állománynövekedéssel szoros összefüggésben egyre több hírt lehetett hallani a hiúzok és farkasok magyarországi felbukkanásáról. Az érintett terület az Északi-középhegység, ezen belül is a Zempléni-hegység, az Aggteleki-karszt és időnként a Bükk-hegység.
Szükség van Magyarországon farkasokra és hiúzokra? A WWF Magyarország a kutatási eredmények ismeretében erre a kérdésre határozott igennel válaszol. Magyarországi és szlovákiai partnereivel, a Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékével, továbbá a kassai Sosna Egyesülettel közösen most azért dolgozik, hogy a szlovák-magyar határ térségében a hiúzok és a farkasok életesélyei javuljanak. Az elmúlt hónapokban szlovák és magyar szerzők műveiből elkészült egy tanulmánykötet, amely a farkas és a hiúz szlovákiai és hazai helyzetével foglalkozik.
November 26. és december 10. között a határhoz közeli szlovák és magyar településeken előadássorozatra kerül sor. A helyszínek és az időpontok a következők:
- 2003. november 26. 10 óra: Sátoraljaújhely, Kazinczy Ferenc Múzeum
- 2003. december 2. 10 óra: Szilvásvárad, Szalajka Fogadó
- 2003. december 4. 10 óra: Jósvafő, Polgármesteri Hivatal
- 2003. december 5. 17 óra: Szkáros (Skáros), Kultúrház
- 2003. december 10. 16 óra: Rozsnyó (Rozňava), Városi Hivatal, Kisterem
A félnapos fórumokon az előadók erdészekkel, vadászokkal, civil szervezetekkel, a nagyközönséggel (továbbá a szlovák oldalon juhtartókkal is) ismertetik a tanulmányok tartalmát, és lehetőség lesz a problémák megvitatására is. Gyakorlati természetvédelmi kérdések kerülnek napirendre, szó lesz többek között a nagyragadozók védelmének jogi szabályozásáról, a hiúz és farkas jelenlétének gazdasági előnyeiről, a juhállományban okozott károk megakadályozásának lehetőségeiről, az állatok két ország közötti mozgásának közös kutatásáról, vándorlási útvonalaik biztosításáról, az orvvadászat megszüntetéséről. Az előadók jeles természetvédelmi, erdészeti és vadgazdálkodási szakemberek, akik a KvVM Természetvédelmi Hivatalát , a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságokat, az erdőgazdasági részvénytársaságokat, a Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékét és az Országos Magyar Vadászkamarát képviselik, vagyis a cél az, hogy a ténylegesen vagy látszólag ellenérdekelt felek szót értsenek egymással.
A program szponzorai a visegrádi országok közötti együttműködést támogató, pozsonyi székhelyű International Visegrad Fund, és a világ farkasainak védelméért küzdő The United Kingdom Wolf Conservation Trust. |
Ha találsz valamilyen érdekes cikket, leírást, hírt ne habozz! Oszd meg velünk!
//Légyszi ebből a fórumból mellőzzétek a véleménnyílvánítást! Minden cikk szupi, érdekes stb., nem kell mind a 10 embernek beírnia..:P// |
[38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
)
)
)
)
){kind=link}