|
Témaindító hozzászólás
|
2005.08.12. 00:22 - |
A sziklák igen messze esnek a barlangtól, csak tapasztalt, az erdőt jól ismerő farkasok találnak el ide. Az idősebbek ide járnak pihenni... Nem is ok nélkül. Ha kiállsz az egyik sziklára, lehunyod a szemed, a szellő belekap a bundádba, úgy érezheted magad, mintha repülnél... Alattad hosszú, végeláthatatlan kékség terül el... Az óceán.
|
[383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
*Váratlan helyzet elé került...gyorsan mérlegelte a lehetőségeit. Ha itt marad, lefülelik, és a zsákmány meglóghat. A borjú fiatal volt, és annál fürgébb, semmi esélye nem lett volna, hogy utolérje. A támadást most kell végrehajtani, amig a meglepetés erejével élhet, de pont olyan szögben állt, hogy a veszélyesnek tűnő hátsó patái alá is eshet, ha félresikerül az ugrás. Nyelt egyet, és úgy döntött, inkább mégis vár. Nem akart csalódást okozni az apjának, de megöletni sem szeretné magát...odatapadt a földhöz, hogy eltakarja a cserje minden ága *
|
| KM: *Mintha hirtelen megérezne valamit, felkapja a fejét, csatangolása zavart bóklászássá válik, rossz előérzetei elöntik egész testét...Egy óvatlan pillanatban belép Neko elé...* |
*Még előrébb kúszott...majdnem elfelejtette ellenőrizni a szelet, de szerencsére idejében eszébe jutott..A szél a tenger felől fújt, orrába hozta a sós levegőt, és a zsákmány szagát...Közelebb kúszott, egy bokor mögé. Alig tudott úrrá lenni a feszültségén, és izmait sem sikerült száz százalékosan koordinálnia, de azért talán még nem leplezte le magát...*
|
KM: *A borjú kissé esetlenül csatangol fel-alá, keres, de még nem riadt... Valamerre csak megtalálja anyját... Csak nem hagyta magára...* |
*Ránéz apjára...Már megértette...Ez a főpróba, hogy megállja-e egyedül a helyét. Hogy felnőttként boldogulni fog-e...Egy pillanatra érezte a halántékán, hogy a vér iszonyú erővel tör át erein, a pulzusa kétszerese lett a normálisnak. Izgatottan megnyalta a száját, majd előrébb kúszott néhány métert, és onnan figyelte összeszűkült szemekkel az áldozatot*
|
Igen, hercegnő... Csak neked... A tiéd...*bíztatón felé bök fejével*Itt leszek, ha bármi történne...
//innentől egy rövid időre betöltöm KM néni szerepét:D// |
*Lapul, füleit hátracsapva figyeli a jövevényt...Azonnal, ösztönösen a gyenge pontjait keresi...Beindul a nyáltermelése is...Megnyalja a pofáját* Te válaszottad el a csordától? *kérdi az apját*
|
*Ahogy a fák széléhez ér lefékez, lelapul a fűbe...*Maradj csendben, hercegnőm... Figyelj...*nemsokára egy szarvasborjú sétál el szemeik előtt, tágra nyílt szemekkel vizslatja a világot, látszik, hogy nem fogja fel egyedüllétét...*
|
*Szeretettel néz apja szemébe...* Hívni foglak....*és akár egy macska, elillan az árnyak között, ahogy Rhaido tanította*
|
Hát persze, hercegnőm...*orrát kicsinye orrához érinti*Amikor csak szeretnéd. Igyekszem mindig ott lenni melletted...
 |
*Szomorúan állt föl a helyéről....* Apa...ugye gyakran ki fogunk jönni veled ide? *könyörgő szemmel várta a választ*
|
*Felvonja a szemöldökét, de nem szól a nyelvbotlásért... Bár kissé sajnálja, hogy nem tudott eddig időt szentelni a családjára... Ez az ő hibája, és nem a kicsié...*Igazad van, hercegnő... Anya biztos hiányol már minket. Ideje indulni...*feláll, kedvesen pofán nyalja kicsinyét jelezve, hogy továbbra is büszke lányára és egy apró nyelvbotlás nem állhat kettejük közé...*
|
Én erre nem is emlékszem! *kiálltja hitetlenkedve..* Szeretnék olyan bátor és erős lenni mint te, és szeretnék olyan szép lenni, mint anya! *összegzi a gondolatait...* Anya...lassan már vissza kellene menni...régen eltűntünk...*el akarta harapni a nyelvét, amiért ezt kimondta...de az anyja hiányát is érezni kezdte már...*
|
*Magában megmosolyogva kicsinye mondatát... Tudja magáról, hogy milyen kiállhatatlan tud lenni... De már rég eltelt az az idő, amikor ezen változtathatott volna... Ha akart volna... Szelíden Nekora hajtja a fejét, figyeli a Hold vonulását az égen...*Hercegnőm... Légy inkább olyan, mint anya...*sóhajt, ahogy elmerengve nézi a csillagok közt vándorló fényességet eszébe néhány dolog...*Hercegnő... Emlékszem amikor születtél... Nagyon siettél, féltem, hogy nem érlek el... Szörnyű lett volna, ha nem láthatom a születésed, már akkor nagyon fontos voltál nekem, mikor anya hasában növögettél...*kedvesen megnyalja kicsinyét*
|
*Megnyugodva hajtotta apja oldalához a fejét...Kicsi szíve annyira tele volt az apja iránt érzett szeretettel, hogy úgy érezte, menten szétreped...* Apa...ha egyszer majd én is nagy leszek, olyan szeretnék lenni, mint te...*suttogta vagy inkább csak gondolta? belefúrta apja bundájába az orrát...*
|
*Szeretettel néz kicsinyére, szorosan mellé ül le, hogy bundájuk is egybesimuljon, ahogyan lelkük... Lassan, tétován bólint, lehajtja a fejét, majd elnéz a sziklák alatt elterülő tenger felé*Igen, hercegnőm... Ha kijössz ide, és elég erősen hívsz, meglásd... Hallani fogod a válaszom, ahogy most az Ősök válaszát hallottad...*Fejét ismét a kicsi fejéhez dörgöli, de hosszú percekig ott tartja mellette... Hallgatja a hullámok robaját, és a szél süvítését...Mintha szólna hozzá...*
|
*Oldalra billentett fejjel hallgatta a hangokat...* Apa...*suttogta* Apa...ugye mindig válaszolni fogsz nekem, ha így hívlak?
|
*Ahogy befejezi még hosszú ideig áll ott, hallgatja hangjuk visszaverődését a sziklákról... Mintha bűverőt rejtene a titok, miként lehetséges ez... Ezer és ezer farkas válasza a vezér és az Örökös hívására... Beszívja a sós víz illatát, megkönnyebbültnek és hihetetlenül boldognak érzi magát... Csak áll ott, míg hangjuk utolsó visszatérése is el nem csitul....*
|
*Megbűvölve bámult apjára és odalépett mellé...Ahogy a szikla peremén álltak, hirtelen egyszerre vert a szívük. Ebben a csodálatos, megismételhetetlen pillanatban a torkukban éledő ősi dallammal váltak egyé, melyet farkasok generációinak ezrei daloltak előttük, mely dallam ősidők óta a farkasoké volt, és megcsendült, valahányszor felszökött a hold a sötét égboltra. A csillagok fénye játszott a víz tükrén, a szél gyengéden borzolta bundájukat... ahogy álltak egymás mellett, apa és lánya, behunyt szemmel, átszellemülten, talán még a lelkük is egyszerre rezdült. Égnek emelték orruk, hátracsapták fülük , és új levegővel telítették tüdejüket, hogy újult erővel csendüljön az az ősi dallam....Csak álltak ott, a percek sasként reppentek tova, és a szél messzire vitte éneküket. *
|
*Mikor kicsinye befejezi követi őt, egy pillanatra behunyt szemmel élvezi a szelet... Akaratlanul is feltör belőle a vonítás, kitátja száját és utat ad hangjának, büszkeségének... Boldogságának és szeretetének...*
|
[383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
