|
Témaindító hozzászólás
|
2005.09.13. 19:35 - |
Az Árnyas rengeteg égig érő fenyőfái közé alig férkőzhet be a napfény. Ideális terep a vadászatra, de zsákmányban nem bővelkedik, csak pockok és mókusok tévednek errefelé.
|
[896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
*Egyedül ballag. Léptei lassúak. A földet nézi... Egyedül érzi magát, és ez roppant nyomasztó számára. Megszokta sok farkast, akivel találkozik, de eddig egyet sem talált még. Nem szeret egyedül lenni. A társasághoz szokott ahol több farkassal is találkozik, és izgalmas kalandokba keverednek... De most rettentően kihaltnak tűnik a környék. Szinte semmi élet... Hope lógó fejjel, és szomorúan baktat tovább...*
|
~Mi a fene??? A falka érdekében elmegyek pár napra, addig itt meg végigsöpör egy hurrikán?!?!~ *Morogva szökken elő. Szeme végigsiklik a tájon* ~Felelőtlenek..~ *A levegőbe szagol és megrázza a fejét* Tudni akarom mi a fene történt itt!! *Tör fel belőle a düh. Szemei megvillannak* ~Hope meg mi a fenét keres itt?? Megunta az életét és szét akarja tépetni magát?? És mi a fene történt Buckal? Na és hol van ilyenkor Shadow? És mi van Wolfal? Áááh!~ *Vicsorogva halmozódik fel benne a düh. Le kell vezetnie valahol. Nyújtott, hosszú léptekkel továbbszökken*
 |
*Bátor felébredt.Majd elndult az odú felé*
|
*Egy sziklán áll. Előtte egy nagy fekete démon szerű lény. Szeme zöldnem lángol alkja egy farkasé, Csak farkasszerű alakja, és lángoló szeme látszik. Ő ilyedten áll a szikla peremén, lent az óceán csapja hullámait az éles sziklákhoz. A félelmetes démo közelebb lép. Az estében nem látja alakját. De amikor közelebb lép hirtelen ismerős alak tűnik elő. Hope meghökkenve méri fel az alakot, ami mostmár tisztán kivehető számára. Brave áll ott... Teste izmoz szemével mereven néz Hopera. Az üresség látszik szemében, és az éhség... Megnőtt, akárcsak Hope de nálla jóval nagyobb volt. Bundája csapzott farka mereven állt az ég felé. Brave vonít... De ez a vonítás különösen ilyesztő. Mintha egy démon hangját hllaná Hope... A sűrű fák közül előjön egy falka farkas. Szemük világít a sötétségben, és vicsorogva meg morogva közelítenek Hope felé... Ő ilyedten összehúzza magát. Brave szemében újra fellobban a tűz amit látott az előbb. Hátrált a farkasok mögé. Fejével intett a farkasoknak. Ők pedig hirtelen Hope-nak ugrottak... Hope kétségbeesetten zuhant a mélybe. Látta, hogy Brave lenéz a sziklákról, és gúnyos farkasvigyor telepszik arcára. Hope kiállt, de hsngját elnyomja a sötétség. Eltűnik az óceán, és az éles sziklák. Hope már csak a nagy sötétségbe zuhan... Ilyedten nyitja ki a fejét. Zihál z ilyedségtől... Szeme félelemmel teli, és ilyedten néz jobbra-ballra... De mikor látja, hogy még mindig a biztonságos kis odúban van megnyugszik. Rendezi levegővételét, és kimászik a szűk kis lyukból. Nem tudja mit jelent ez az álom... Nem tudja mire vélni képzelete szüleményét... ~Talán egy jel? De milyen jel?~ De a választ nem kapja meg. Viszont megnyugtatja a körülötte lévő természet, ami megvédi... A madarak még csicseregnek, a mókusok szorgalmasan gyújtik a makkokat a télre. Az ég gyönyörű világoskék, és a nap kedvesen világít... Fénye átküzdi magát a fák lombjain, és egy kis fényt ad... A fák még zöldek, és nem tűnik, hogy lehullatnák leveleiket. Kivéve párat, ami nem örökzöld... Hope eltervezi, hogy most körülnéz itt... Meg kell ismernie új helyét, ha Shadow befogadja...*
|
*Bátor ideért a fákközé.Majd érzi hogy tegnap itt valakit megöltek.*~Ki lehetett az?~*Kérdezi magában.*~Jelentenem kell Shadownak~*Majd megérez egy ismerős szagot.*Hope.Nem,nem ez nem lehet neki lent van a helye.Majd meglátja az alvó Hope-t.*Aludjcsak majd holnap kürbeveztlek ha szeretnéd*Mondta halka Bátor hogy ne ébressze fel Hope-t*
|
*Érzi a halál szagát... Megremeg... Nem tudja ki halt meg, és hol. De a vér szagártól megborzong. A hideg végigfut a hátán. Kissé nyugtalanná válik. Pár percig hegyezi fülét, hogy nem közelít-e valamilyen veszély felé, de csak az este jellegzetes hangjait hallja. De ez az érzés bennemaradt... Majd hirtelen meglátja Buck rejtekét. A fadarab eltörött, amikor ráfeküdt, így elé tárult az a kis odú, amit még Buck ásott. Nem tudja kié volt, de mivel nagyon hideg volt belemászott a meleg kis lyukba. Érezte az idegen szagot, bár csak a szagok foszlányait érezhette már. De mégis elaludt. Itt lejjebb kellemes melg volt. A tücskök lágy ciripelése megint elaltatta...*
|
*Egy mély sóhajjal engedi el Buck élettelen testét... Még jó ideig áll előtte lehunyt szemmel, lassan lenyalja pofájáról a vért, majd hagyja, hogy lelke helyrerázódjon. A két lélek ismét eggyé válik... Hátrál egy lépést, majd vissza sem nézve elrohan a fák közé... A testet szép lassan betakarja a föld...*
|
 |
*Lassan összeesik, amint testét elhagyja az élet. A helyen szépségesen világít a hold... Buck követi a kígyót a fényes pont felé. Majd hatalmas fényességet lát. Szeme előtt, még mindig Daemia szépséges alakja látszódik, de már csak halványan. Követi a kígyót bármerre megy... Akármerre megy... Szíve eggyé válik a természettel. Lelke dicsó helyet foglal el az ősi elődei között. Nem tudott volna magának szebb halált, mint ékete szerelme által a fény felé jutni. Sok szenvedést élt át. Hirtelen végigfut előtte 3 rövid esztendeje... Mikor anyjával együtt elfogták az emberek. Verték, ütötték, ha szökni próbált a szűk ketrecből. Anyja mellette halt meg, és látta, hogy mikor apja ki akarta szabadítani őket vele is kegyetlenül végeztek. Egy éves koráig verték, ütötték az emberek. Majd egyszer, amikor leégett az a kis falu végre ki tudott szabadulni. Szabaddá tette ühét, amit az emberek belé vertek. Már egy éves korában szinte minden hímet legyőzött abban a falkában ahol befogadták, majd elfogadták vezérnek. De egy méltó nőstényt sem talált magának, csak most, aki végzett vele. Számos ellenséggel harcolt, de mikor két éves korára az ember elpusztította falkáját 1 éves át vándorolt... Ezek az emlékek pörögtek le előtte... A régi kegyetlen múlt... A földön összerogyott, szemét lehunyta. Akkor lehetett tudni, hogy lelke már a túlvilágra költözött, mikor légzése abbamaradt...*
|
img src="//gportal.hu/portal/mystikmoon/image/galery/tnbh650wgraywolf.jpg"> |
*Bátor odabaktat Hope mellé*Hátte*kérdezi lepődötten*//Bocs de nemtudok a Firefoxba dőltbetűvel írni//
|
*~Tudom, Buck...~ Beljebb hatol fogaival, majd Buck érezheti, mintha valami méreg kezdene szibárogni a sebbe... A nőstény lehunyja szemeit, érzi, amint az élet lassan távozik a hímből... Buck hirtelen egy gyönyörűséges helyen találhatja magát, a hold bevilágítja az aprócska tisztást... Vele szemben Daemia áll, mellette kígyó tekereg... A nőstény lehunyt szemhéja alól egy könnycsepp bukan elő, majd végigfolyik arcán... Lassan bólint... A kígyó rátekeredik Buck lábára, majd finoman lecsusszan róla... Elsiklik egy fényes pont felé...*Kövesd, Buck*suttogja alig hallhatóan Daemia továbbra is lehunyt szemmel*Ő majd elvezet téged a megbékéléshez...
|
*A két farkastól jóval messzebbre megy. Nem érzi a szaguka, hisz megannyi más idegen szag kering a levegőben. Ámulva nézi az égig érő fákat, amik még mindig zöldek. Itt sokkal sötétebb az éjszaka, és a hold fénye csak kis réseken jut be egy kis fényt adva. A tücskök hangosan ciripelnek, és a denevérwek itt is vadul repkednek egymással fogócskázva. ~Remélem Shadow megengedi, hogy csatlakozzak!~ Lefekszik egy fa tövébe, de még nem alszik el. Csak nézi ezt a csodaszép helyet. Eltervezi, hogy holnap az egész környéket bejárja...*
|
*A fájdalom már csak puha simításnak érzi.* Örülök, hogy általad jutok a másvilágra Daemia!* Daemia puha bundája mesés érzés Buck-nak, ahogy hozzáérinti. Nem zavarja a fájdalom, ami már csak simogató érzésként hat. *Örökké szeretlek...
|
*Hát hiába... Eldöntötte. Amit kell, azt kell, nincs kecmec. Sóhajt, majd feláll hozzádörgöli bundáját Buckhoz, ahogy körbejárja...*Itt az idő Buck... Nem menekülhetsz örökké a sorsod elől... De ne félj...*jörbeér, fejét hozzásimítja a nyakhoz...*Majd én vezetlek és utat mutatok...*Fogai belevágónak a nyakba, majd egyre mélyebbre hatolnak...*
|
*Kecses, könnyed léptekkel közelít Buck felé... Ismét az angyali ártatlanságot tükrözik sárga szemei...*Üdv, Buck...*Leül vele szemben, csak nézi... Mérlegel.*
|
| //Javítás:Nem képes levenni szemét a szépséges lényről! :D// |
*Majd egyszer csak esze is figyelmezteti. Emlékszik, hogy ez a kedveskedő gesztus végzetes is lehet. D szíve újra uralja eszét... Csak néz a szépséges szempárba, és a csönyörűséges ezüstös bundáját is csodállja. Nem képes levenni szemét a szépséges lény előtt...*
|
*Kecses, könnyed léptekkel közelít Buck felé... Ismét az angyali ártatlanságot tükrözik sárga szemei...*Üdv, Buck...*Leül vele szemben, csak nézi... Mérlegel.*
|
*Mikor megláztja Daemiát, újra rátapad a szeme, és szíve újra lángolni kezd. Ösztöne rosszat sejt, de elnyomja ezt az érzést a szívében égő vágy. Csak nézi a gyönyörű lényt, akit nem tudja elfeledni. Csak áll mozdulatlanul szemét Daemia-n tartva...*
|
[896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
