|
Témaindító hozzászólás
|
2005.09.13. 19:35 - |
Az Árnyas rengeteg égig érő fenyőfái közé alig férkőzhet be a napfény. Ideális terep a vadászatra, de zsákmányban nem bővelkedik, csak pockok és mókusok tévednek errefelé.
|
[896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
*Szíve hevesen dobog, bár gyanítja, hogy újjabb Haláltánc lesz. De Daemiát nem bírja kiverni fejéből, és akár kész meghalni is...*
 |
*A ránehezedő súly alatt pillanatok alatt összecsuklik, a lábában lüktető fájdalom ezerszeresére dagad... Reflexból belekap a hímbe, beleadva minden fájdalmát... A képen nyalásra csak undorodva elhúzza a fejét*Reggel egyik, este másik? Napszakonként cserélgeted a szukáidat?
|
*Pillantása akaratlanul is Buckra siklik, tekintetéből tömény undor árad...*Üdv, Buck*szűri fogai közt, hangjából csöpög a megvetés és gyűlölet... Elsántikál Buck mellett, ám hiába érzi bentről a gyűlöletet, ha... Kívűlre ugyanaz a megtestesült angyal marad... De még milyen angyal...*
|
*De mivel nem tudja elfelejteni a nőstényt barátságosn ráugrik, és megnyalja az arcát.*
|
*Észreveszi Daemiát. A gyönyörű nőstényt, akit nem tud kiverni fejéből. Akár mennyi nőstény jön, őt nem tudja elfelejteni. Nem tudja otthagyni csak úgy. Képtelen rá... Csak áll, ésszemével Daemiát nézi... Meg kéne próbálnia újra, de nincs ötlete.*
|
*Körülnéz, orrával is körbeszagol a biztonság kedvéért... Senki... Egyik láb, másik láb... Hasa alá kapja a lábát, de kénytelen használni...~Találkoznom kell vele... Biztos tud segíteni...~Aztán eszébe ötlik, hogy talán szemrehányást tenne, miért nem használta az erejét... Mindegy... Látta Buckot és Lyverát együtt... Csak undora és szánalma nőtt, gyűlölete...~Ceh... Mind ugyanazt mondja...~Nem volt túl kitartó a hím, így nem meglepő, hogy inkább nem is gondol rá...~Apám bezzeg...~Könny szalad a szemébe, büszkén kihúzza magát...*
|
*Nem akart Shadowval menni tovább, inkább ide visszajött. Reméli Lyvera-val több szerencséje lesz, mint Daemiával, de nem tudja kiverni fejéből a nőstényt.*
|
*Látja a fördön a lábnyomokat, és a vércseppeket. Nem tudja mi történt. Bár sajnálja, hogy Shadow és aközötti harc nem fejezőthetett be. ~Majd máskor Shadow, majd máskor...~ Éhsége már két hete kínozta, de eddig akármerre járt, nem talált semmi élelmet. Itt is csak mókust evett, ami egyáltalán nem valami laktató, csak még éhesebb lett tőle. Hiába volt egyedül, nem volt semmi zsákmány a közelben. De éhsége már úgy gyötörte, hogy muszály volt ennie valamit, különben vége. És Shadow azért csak nem parancsolgathat neki, hogy mit vadásszon. Kénytelen leszz lopni. Ígyhát az ösvény felé vette az irányt ami az erdőbe vezet.*
|
*Felébred egy múkus zajára. Épp lepottyan a fáról Buck elé. Még fiatal volt. De amikor meglátja a farkast ilyedten szalad vissza a fára. Buck nem fut utána. Bár most nincs itt senki, aki parancsolgathatna neki, de nem. Felkel, és a harc színheje felé sétál...*
|
*Bátor itt is körülnézett de csak manscnyomokat talált.Megszagolta és csak Shadow szagát érezte.Majd továbszaladt*
|
*Bágyadtan, fáradtan, de büszkén kihúzva magát néz a hím után. Csak biccent egyet mintegy válaszként, majd szép lassan, sehova sem sietve, lábára odafigyelje elsétál... Ezüstös bundája nemsokára beleolvad a fák sűrűjébe...*
|
*Nem lepődik meg Daemia szavain...tudta, hogy Kineko is mennyire ragaszkodott az apjához.* ~Soha egyetlen hímmel sem volt ilyen nehéz, mint veled.~ * Képen nyalja a nőstényt, majd fáradtan elsétál*
|
*Amint megkönnyebbül feje a földre csuklik, sípolva tör útat a levegő felszabadult torkán keresztül... Lehunyt szemmel hallgatja a vezér szavait, majd kitámasztja magát egészséges lábával és állásba küzdi testét. Kinyíló szemében büszkeség és tisztelet csillan, ismét végigméri a vezért...*Apám mellettem állt, míg a falkával voltam. Te vagy az első, aki elnyerte megbecsülésem, és csak a teirántad érzett tiszteletem ér fel azzal, amit őiránta éreztem, és érzek máig is....*mély sóhajjal lép közelebb a vezérhez, tisztogatni kezdi a fülén ejtett sebet szavai megerősítéseként...*
|
*Ahogy az idő múlik, és nem érez ellenállást, szép lassan elereszti a nőstényt...Felegyenesedik, és hátrálni kezd egy kicsit. Légzése is kezd lassulni, megnyugodni, mert a harc hevében a szíve bizony sokszor a torkában dobogott...Hosszú idő után végül megszólal* Derekasan helytálltál....Büszke és erős vagy, akár csak az apád volt...
|
*Érzi a torkára kulcsolódó fogakat... Érzi a tüdejét fojtogató légszomjat... De nem mozdul... Ő befejezettnek tekinti a harcot, továbbra sem támad, szemeit lehunyva várja, hogy vezér kiélje rajta haragját és életét magához vegye... Lett volna esélye győzni. De nem azért harcolt, hogy egy falka gondja a nyakába szakadjon. Azért küzdött, hogy elnyerje a vezér tiszteletét, és ő is felmérje a hím erejét... Így már képes arra, hogy tisztelje a vezért. Mellé mer állni bajtársként, mert tudja, hogy szmíthat rá... Ha kell, becsülettel hal meg, mert küzdött, és önként adta fel.*
|
*Ahogy eleresztik a pofáját, megtántorodik, a hosszú küzdelem kikezdte az energiáit...Néhány napja már élelemhez sem jutott, így aztán meg is szédült..Feláll, összeszedi maradék erejét, és még egy utolsó rohamra indul. Egy ugrással Daemia torkának esik*
|
*Itt az idő... Elereszti a szorítást, meghátrál. Erősnek mutatja magát, összeszorítja fogait, a fájdalom csupán szeméből olvasható ki és mozdulataiból... Kissé sántítva, de büszkén lép néhányat, majd lehunyja szemét és lehajtja a fejét... Nem mond semmit, csupán a szél borzolja fel bundáját, a vér lassan szivárog sebeiből... Vár...*
|
*Nem enged a szorításból, sőt, még jobban rászorít, fogai már majdnem elérték a csontokat...Állkapcsa lüktet, behunyja a szemét, és úgy marad, mozdulatlanul*
|
*Felnyüszít... Fájdalma azonban csak kitartását erősíti, nem adja fel, míg el nem jön az ideje... Nem adhatja fel... Ha a hím enged még több erőt ad bele, majd átkarolja a másik lábával a nyakát és teljes súlyával ránehezedik...*
|
*Érzi a szorítást az állkapcsán, így úgy dönt, hogy enged a nősténynek, és úgy tesz, mintha győztes helyzetbe került volna a másik. Lejebb ereszti a fejét, egészen közel a földhöz, vele együtt le kell hajolnia a nősténynek is...Nem ereszti a másik mancsát,erősen ráfog, hogy egy apró reccsenést is lehet hallani az éjszakai csöndben, míg el nem nyomja az erősödő szél dala....*
|
[896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
