Témaindító hozzászólás
|
2006.08.30. 14:22 - |
Egy magasan az erdő felett, a hegy oldalából "kiálló" sziklanyúlvány, melyre csupán egy út van - a barlangrendszeren keresztül. Egyetlen járat visz ki ide, de nem nehéz megtalálni, a fény az alagút végén kicsalhat ide bárkit... Lenézni csak óvatosan, magas és ezért fokozottan életveszélyes - habár érdems ;)
|
[6-1]
*Kiheveri? Nem valószínű. De már bele tud kicsit látni Huge lelkébe. A fülhuzigálásra apró "mosollyal" bólint egyet, amint a hím feláll gépiesen követi. Lábai engedelmesen viszik a vezető után, mozgásában még mindig fellelhető az a kecsesség, ami ugyan közel sem éri el Hrauét. Még a sziklanyúlvány szélén egyszer megtorpan, s lassan hátranéz. Pillantása az égre szegeződik, rendezi a gondolatait, és egy mély lélegzetvétellel tovább indul* ~Sosem felejtelek el..~
|
*Tekintete a messzeséget kutatja, Flo szavaira nem tud mit mondani. Ha el is vesztett valakit, gépiesen túljutott rajta. Kőszívvel, ridegséggel, de kiűzte a fájdalmat. Talán ezért hiányzik belőle a megértés. Szeretetteljesen odafúrja orrát a nőstény nyakába* El fog jönni a tavasz. Kihevered *Jelenti ki határozottan, keményen, mégis oly gyengéden igyekszik meghuzigálni testvére fülét, hogy csak a türelmetlen jelet tudja leszűrni* Menjünk. *Nem tűr ellentmondást, talpra áll, és lassú léptekkel megindul. Hű, hogy is fognak kitalálni?*
|
Sosem jön el a tavasz..*Motyogja jól hallhatóan, szemei lassan felnyílnak, s óvatos, puha mozdulatokkal felül* Nincs mentségem. Egyedül akartam lenni. *Hangja ugyanolyan vontatott, merengő, mint amilyen akkor volt, mikor közölte Hraurieval hogy magányra van szüksége. Lassan nekidől bátyjának, mintegy támaszt keresve, lélektükrei az eget pásztázzák, a széllöketbe maga is beleremeg, de meg se moccan.* Hiányzik. Ő volt az egyetlen.. *Mondatát nem fejezi be, szemeit összeszorítva hajtja le fejét. Nem fog többé sírni. Megígérte, állja a szavát.*
|
A bátyád vagyok, mindent tudok *Jelenti ki lassan, szokásos mély, komor hangján, miközben kilép húga mellé a sziklanyúlványra. Egy pillanat elég ahhoz, hogy lepillantson a mélybe. Egy farkas lehet tériszonyos? Nyel egyet, ám szilárd tartásából mit sem veszítve leül a nőstény mellé. Ahogy egy kisebb széllöket belekap a bundájába, lehunyja szemeit.* Bár bevallom nehéz volt. Minorból alig tudtam kihúzni pár szót, Hrau pedig szokásosan falaz neked. És még mire átvergődtem azon a labirintuson... választhattál volna egyszerűbb helyet.. *Hangjában felcseng egy pillanatra a játékos viccelődés, ám lassan ez is kihúny* Megmondtam tisztán, érthetően, hogy ne hagyd el a hegyeket. Halljuk a mentséged!
|
*Meghalt. Alig bírja felfogni, hogy ez történt. Későn ért oda, túl későn, már csak a szavakat hallotta a fejében. Merengő tekintetén látszik, hogy a nőstény farkas a Calyppal töltött időket idézi vissza, gyászosan, magányosan, hogy el tudja engedni végre. Nem érdekli a hideg, a fagy, egy napja békésen fekszik itt, és csak elmélkedik és elmélkedik. Mint egy szobor, gondolhatja a néha elreppenő madárka, ám egy csodás pillanatban Flo lassan felemeli fejét mancsairól, s pillantását az égre szegezi* Nyugodj békében.. *Orra apró rángatózására visszahajtja fejét mancsaira, és egy sóhajjal lehunyja a szemeit.* Hogy találtál rám?
|
Egy magasan az erdő felett, a hegy oldalából "kiálló" sziklanyúlvány, melyre csupán egy út van - a barlangrendszeren keresztül. Egyetlen járat visz ki ide, de nem nehéz megtalálni, a fény az alagút végén kicsalhat ide bárkit... Lenézni csak óvatosan, magas és ezért fokozottan életveszélyes - habár érdems ;)
|
[6-1]
|